Végrevégrevégre!!!!
Már alig vártam, hogy végre írhassak!

És mindig minden akkor van ott, amikor a legnagyobb szükséged van rá- ez így van bizonyosan.
Most éppen arra gondolok, hogy nagyon szeretek Müller Pétert olvasni, de már jó régen nem volt a kezemben. Jó fél éve belefogtam a Boldogság c. könyvébe, aztán hagytam...nem voltam akkor erre felkészülve. Most aztán két napja elkezdett vonzani magához.....
és elmerültem benne...úúúú, nagyon jó. És gyakran úgy érzem, hogy a saját homályos érzéseimet és gondolataimat látom tiszta formában leírva.
Mert ki tudná megfogalmazni, mi a boldogság? Mindenkinek más.
Neked mi?
Tegnap este beszélgettem egy nővel, ő azt mondta: mikor a feladatait rendben elvégzi, és úgy fekhet le, hogy tudja, azok, akikért felelős, ma is rendben vannak. Őt a felelősség boldoggá teszi.
Hm. Engem nyomaszt.
Rövid pillanatokra éreztem már ezt- amiről azt gondolom, hogy az. Önfeledt boldogságot.
Azt mondja M.P.: boldogság az, ami hiányzik....valami van helyette, de az nem az igazi.
Volt pl. az a bizonyos orgonahangverseny, amiről kb. fél éve írtam már. Ott a templomban véletlenül becsöppenve, egyedül a félhomályban....ott velem volt az Isten. De nem tudtam ezt máshogy érezni, csak úgy, hogy sírnom kellett, mert a szívem ki  akart szakadni belőlem, és szállni felfelé a kupolába. Vagy még azon is túl.
Vagy néhányszor, mikor elájultam...hmmm, isteni érzés. Szó szerint. Semmi gondod nincs, az egész világ távol van az összes fájdalmával és gondjával együtt. Az egyetlen rossz benne, hogy tudod, véget ér hamarosan.
Vagy mikor a nagyfiamat szültem. Nem volt ott más, csak ő valahol bennem, én és a fájdalom. Fájt és fájt egyre jobban. Aztán már a fájdalom olyan erős volt, hogy én szinte megszűntem benne. Eltűntem, és boldog voltam. Felszabadult.- ezt a történetet szinte szó szerint olvastam a könyvben egyébként. Egy nőt idézett, aki ugyanerről számolt be.

Életünk semmi egyébbel nem telik, mint a boldogságunk keresésével. És a szavak....nem érnek semmit. Ne nézd, ki miről beszél. Azt nézd, ki merre indul, mikor dönteni kell. Mert az első lépést arra teszi, ahol a boldogságát sejti.
Hogy ez a hatalom, a pénz, a biztonság, a hírnév, vagy épp a szerelem?....mindenkinek más. De ez árulkodik róla leginkább.
Egész életemben utakat kerestem hozzá. Annyira vágyom rá, hogy nem tudom a helyemet megtalálni itt a földön.
Azt gondoltam, a család, a gyerekek- nem is adtam lejjebb 3- nál. Jó....de nem az igazi. Aztán elindultam a siker felé....ment is egy darabig, de az sem volt az, amit kerestem. Végül a szerelem....hm. Ott volt néhány olyan ölelés, amikor el tudtam engedni a földi világot- ezért aztán Őt magát nehezen tudom elengedni.

Szőttem a hálót, a látszatboldogságot, mert annyira szenvedélyesen vágyom, hogy inkább hazudom magamnak, hogy megvan. De ez a háló mindig rendre szétszakadt. Aztán csak a sivár, szürke valóság maradt utána.

Igaza van annak, aki azt mondja, álomvilágban élek.
Ott.
Gyerekkoromban alig vártam az estéket. Hogy lefekhessek, és magam legyek. Erőszakkal tartottam magam ébren, és álmodoztam, képzelődtem- hazatértem.
Ma is akkor mozgok otthonosan, ha látok valami esélyt, hogy valami álomszerű boldogság felé lépegetek.
Akkor működött a házasságom, akkor működött a munkám, a kapcsolatom....mindent addig a pontig tudtam kézben tartani, és JÓL csinálni, amíg úgy tűnt, ez az az álom, amire vágytam.
Mikor a háló szétszakadt, és megláttam mögötte a valóságot, halálos kétségbeesés és csalódottság lett úrrá rajtam- ez sem az.
Fiatalon viszont ott az Ígéret: még van idő, még kezdheted elölről.
Így 40 felé már nemigen tudod, merre indulj. Annyi hálód volt már. Annyi erőd elment már a szövögetésre.
Hasztalan.
Ráadásul ott a kérdés: mi van még?
Hát van itt még valami?
Van esély egyáltalán?

A hit- bármilyen legyen is- erőt ad. Végtelen szomorú dolog lenne mindezt úgy átélni, hogy az ember azt gondolja, egyszer az egész után már csak a semmi marad.
Ha hiszel, legalább a remény ott van, hogy egyszer hazamehetsz.
Azt a templomi- orgonás repülést, az ájulások katartikus örömét, egy- egy szerelmes merülést, a szülés testen kívüli felszabadultságát egyszer megkaphatod.
Talán.
Ha Jézus igazat mondott.
Ha nem valamiféle átverés az is.
De benne még bízom azért.