Az egy katartikus érzés, mikor egy vörösben, sárgában, bordóban égő erdőn át gyalogolsz óegy napon át. Élvezed a pompáját, a színeit, a nagyszerűségét. Van két különleges beszélgetésed, és három másik, amit kihallgatsz galád módon; épülsz tőle, érdekel és elgondolkodtat.
Van 50 ember, akikről tudod, hogy általad, a segítségeddel lettek többek egy csodás élménnyel. Felszabadultak, jókedvűek, élvezik mindazt, amit adtál nekik. De annál nem sok minden jobb, mint amikor egy ilyen nap után a buszon kinézel az ablakon át a sötétbe, közben Dire Straits szól, hallod a duruzsolást a hátad mögött, és tudod, hogy hamarosan hazatérsz azokhoz, akiket a legjobban szeretsz. Hazatérsz egy olyan nap után, amitől több vagy, szebb vagy, érdekesebb vagy. Csak arra tudsz olyankor gondolni, hogy őket is... nekik is... velük is... ha lehet, akkor minél hamarabb. Mert jó ez bárkivel- akár egyedül is, de nekik lenne legjobb megmutatni, és velük lenne legjobb átélni.
Hogy ők is érezzék ugyanezt.