Nagyfiam nem szereti ezt a gyerek istentiszteletet. Vagy csak a kimozdulást itthonról? Fene se tud elmenni rajta. Nehezen indul el vasárnaponként, az egyszer biztos. Mai program is balhé és duzzogás. A két kicsi szorgosan készülődik, Okoska éneklős hangon kántálja: Jaj, de jó a gyerekmise, jaj, de jó a gyerekmise.
Az egy dolog, hogy jó, de még azt mennyire élvezi, hogy a bátyja majd megpukkad tőle:
- Hagyd már abba!- dünnyögi az orra alatt.
- Jaj, de jó a gyerekmise, jaj, de jó a gyerekmise...
- Csönd! Úgy szar, ahogy van...

Kész. Erre nincs mit mondani. Annyira kell röhögnöm... aztán már neki is.
Míg bent vannak okosodni Krisztus urunkbólról, felhívom barátnőmet, hátha tudunk találkozni. Egy hónapja lassan, hogy utoljára beszéltünk. Lyukra futok- nincs a városban. Mi legyen, mi legyen? Bár nem szeretek egyedül beülni nyilvános helyre, most mégis emellett döntök. Hátra húzódok a kávézóban, és előbányászom a mindenesfirkálósvegyesjegyzetelős füzetemet. Kihozzák a capuccinót, elöl a még tegnap óta ki nem józanodott örökké bentlévők dorbézolnak. Igyekszem láthatatlanná válni, és csinálom a nyári táborom tervezetét. Napokon belül be kell vinnem az irodába, hogy elkezdhessük a szervezést. Mikor felnézek, egy ismerősöm közeledik. Megáll az asztal mellett, és szinte azonnal a tárgyra tér:
- Azt te meg hogy képzeled, hogy nem tanítasz?
- ??? Van szakköröm, na. Dráma szakköröm van.
- Azt tudom, de azt beszélik, hogy vissza akarnak hívni az iskolába.
- Én erről nem tudok. Nekem nem szólt senki.
- A boltban mondták sokan. Tudod, az üzletben minden lecsapódik. A szülők akarják, hogy visszahívjanak az egésznapos iskolába. Állítólag levelet is írnak a vezetőségnek.
- Nem tudok erről semmit. De azért jól esik, ha így érzik.
Aztán ő elmegy, én meg visszasüppedek a munkámba- a Világfa "bejárása" 5 nap alatt, az elveszett boldogság felkutatása, éjjeli kalandtúra, sámándob honnét legyen?, szertartások felépítése... sok, sok, sok.
Délben vége a hittannak, az ajtóban várok. A tiszteletes asszony lép ki először:
- Édesek a fiúk, annyira örülök nekik! Tudom, hogy drámázol, segítenél nekem? A karácsonyi játékot kezdjük el betanítani jövő héten (ááá, mennyire utálom ezt a szót! A drámában nincs betanítás. Nincs, nincs, nincs).
- Jaja, persze, szívesen.
Eszembe jut, mit éreztem, mikor múlt héten bementem a foglalkozásra, hogy lássam, mi is ez a gyerekmise pontosan. Végig az járt a fejemben, amíg a sarokban figyeltem, hogy milyen remek lenne, ha ezekről a történetekről játszanának a lurkókkal, vagy lenne mondjuk egy gitár, amivel a dalokat énekelnék, egy nagyobb terem, ahol mozoghatnak... Mennyire csodás együttléteket lehetne összehozni a Biblia meséiből. Hogy ne csak elmondani lehessen, hogy Isten szeret, hanem átérezni is.
Hogy ne legyen szarunalmas úgy, ahogy van.