Múltkor említettem ugye a kareoke gépet. Hogy kapok egy olyat hamarosan. Nos, a gép a tegnapi napon beköltözött a házunkba. Nagyon jól néz ki, mert van képernyője is, ráadásul bármilyen lemezt képes lejátszani, ergo bármilyen lemezt le tudok játszani rajta, tehát zenelejátszóként is funkcionál. Ebből az következik, hogy tulajdonképp nemcsak kareoke gépünk lett, hanem egy plusz zenelejátszónk is.

Mivel angol nyelvű próbalemezt kaptunk, ráadásul számunkra ismeretlen dalokkal, ezért inkább betettünk egy magyar retro gyűjteményt, és mulatoztunk régi R-go meg Hungária számokra. Ezt Nagyfiammal kettesben műveltük. Annyira élveztük a játékot, hogy sokáig az sem tűnt fel egyikünknek sem, hogy tulajdonképpen az egész gép úgy sz**, ahogy van. A nemlétező tű ide- oda ugrál a lemezen, plusz valami a meghajtóval sem passzol, mert olykor jobbra, máskor balra forog. Van rajta kb. öt gomb. Én ezeket nyomogattam különféle variációkban, remélve, hogy ennyi megteszi javításképpen. Eközben Fiam a felhangosított (és fullra visszhangosított) mikrofonnal játszott szájdobot, majd sportközvetítést. Mivel előtte nem sokkal olvastam fel neki Vicces Pepe tornaórás kalandjait, ő erősen szorította a mikrofont, és imígyen biztatta, illetve dorgálta elképzelt Pepét:
- Pepe, fogd erősen, fogd a labdát, és ne ereszd! Fuss, Pepe, fuss!
Majd más - sokkal mélyebb- hangon:
- Pepe, ki foglak küldeni az óráról! Próbáld elengedni a labdát! Na várj csak, majd segítek. Kikötlek ide a bordásfalhoz, a többiek pedig letépik rólad a lasztit. Pepe, ez az iskola tulajdona, vissza kell adnod...
- Fuss, Pepe, fuss!...
- Pepe, a pszichológus útban van a csarnokhoz. Talán mégis add vissza a labdát...
- Jó, kicsöngettek. Ma sem játszottunk.

Később megjöttek a kicsik. Őket természetesen cseppet sem zavarta, hogy nem értik, és nem tudják mondani a szöveget. Egymás kezéből kicsavarva a mikrofont üvöltöztek halandzsa nyelven ismeretlen nótákat néha jobbról balra, majd fordítva, ahogy éppen a meghajtó diktálta az iramot. Aztán persze összevesztek, már csak koppanások és lihegések hallatszottak, ahogy egymást ütötték a mikrofonnal. Akkor ÉN kitekertem a kezükből a cuccot, előadtam a Csáó Marínát, majd a Táncoló fekete lakkcipőket (hogy lássák a rendeltetésszerű használatot), végül kikapcsoltam és eldugtam a kareoket.
Ismét igényesen szórakoztunk, ahogy ezt már megszokhattuk.