"- Szia, rég láttalak!
- Szia, régen voltunk erre tényleg...körülnéz a gyerek..megtennéd, hogy addig ellenőrzöd, miket nem hoztunk vissza? Cím alapján könnyebb lesz megtalálni őket.
- Persze, megnézem.
- Mennyi a büntetés...ja, késedelmi díj?
- Nálunk olyan nincs. Mindent az olvasóért...ez a lényeg.
- Ez itt a programotok? (háromba hajtogatott ismertetőt forgatok a kezemben)...áhá, van itt minden. Mindenféle elfoglaltság...uhhh, látom, türelemre is szükség van (a számítógép előtt 5- 6 gyerek osztozkodik, hogy épp ki következzen).
- Nem baj, jó ez így...legalább itt biztonságban vannak. És addig sem csavarognak.
- Nem akartok színházat?
- Úristen, de igen! Miért, csinálnád?
- Igen, azt hiszem szívesen csinálnám. Az hiányzik azért. A színház... az még mindig hiányzik.
- Add ide a telefonszámod! Most szabin van az igazgatónő (a művelődési ház igazgatónője), de jövő héten felhívlak feltétlen."
.jpg)
Mindig meglepődöm... és igen, hálás is vagyok mindig, ha azt látom, hogy valaki ennyi év után is emlékszik, számon tart és hisz abban, amit csináltam.
Olyankor arra gondolok, lehet, hogy tényleg elég jó voltam.
Ha ennyire nem tudtam magam lenullázni, akkor biztos jó voltam...
