Most meg rettentően elfoglalt vagyok, ugyanis nálunk ilyen városnapok rendezvények vannak, bizony ám! De még milyen jók!
Most egy pár napja szeretem ezt a helyet.
Lett mostmár egy csodálatos játszóterünk is. Olyan klassz EU- s, igazi gumibetonnal, óriás sakktáblával, műdombocskával és egy olyan mászókával, amibe én nem mernék bemenni, mert biztos eltévednék egy percen belül, de még minden gyerek élve kijutott belőle. 13 millába került, aminek a felét a város adta össze...folytlent>
Nézegettem egy újságot is, amit az ünnep örömére adtak ki. Úristen! Döbbenettel olvastam, hogy hatalmas átalakítások, felújítások várnak ránk.

Iszonyatos pénzeket nyertünk pályázatokon, mert az
új polgármester pályázik és nyer. Pályázik és nyer. Így azután van már bicikliút, lesz akadálymentesítés, bölcsöde és még egy csomó minden. Azt mondtam: ez igen.
Lényeg, hogy most futkosunk játszótér átadásra, koncertekre, családi főzőnapra. Megnézünk minden lényegeset. Állat meleg van, de ha már dolgoztak vele, akkor kimegyünk és élvezzük. Nekünk csinálták, nem igaz?
Tegnap este pölö az Időgép zenekar tombolt a nagyszínpadon. Még a Varga Miklóst is idehívták.
Óóó, jaj, régi szép idők! De még hogy mennyire eszembe jutottak. Igaz, most igényesen üldögéltem egy fehér műanyag székben, de mikor a húrokba téptek és felcsendült felhördült Koppány dala, egy finom fuvallat mintha a Sugovica illatát hozta volna magával. Okoska a társasháznyi hangfalak előtt tombolt egy piros hálóból szőtt pólóba öltözött ötvenessel, körülötte ifjú rokkerek nézegették kedvtelve, mint a felnövekvő reménységet, Picike körbe- körbe rohangált egy ásványvizes palackkal, én pedig átadtam magam az emlékeimnek. Az EFOTT- okra gondoltam, a pécsi blues fesztiválokra, vagy azokra az éjszakákra, amiket a Torelli teraszán töltöttünk nyaranta.
Olyan szívsajdító volt egy kicsit. Mikor úgy vágysz arra vissza, de már mégsem annyira. Nem akarnád, hogy most az legyen, mert már nem az vagy, aki akkor, de mégis fáj, hogy elmúlt.
Különös érzés ám ez.
Szóval így töltöttük az időnket, közben megjött Varga Miklósunk is, akitől végül nem kértem autogramot (mert amúgy megszállott gyűjtő vagyok persze), de csak azért, mert elénekelte az Európát. Tudtam, hogy el fogja, de énnekem már a hátamon feláll tőle a szőr és a sárkánytaraj.
Pontosan elég lett volna a régi P- Mobil és P- Box számokat végigvenni, mert én már 20 év alatt annyiszor hallottam, hogy "dús hajába tép a szél", hogy mindig azon drukkolok, tépné már ki egyszer tövestül, hogy ne legyen az többé a fejemben, hogy Varga Miklós Európa.
11 felé gurultunk haza, akkor már két mesterhorgászunk az igazak álmát aludta a pirkadattal ébredés következményeként. Gyorsan ágyba a picikkel (Okoska még folyamatosan szaggatta a láthatatlan húrokat és suttogva ordítozott, hogy mostmár aztán biztos rockzenész lesz, mert ő ott akar állni a színpadon az üvöltő zenében, a csápoló ifjak előtt, és élvezni a tehetséget és a sikert. Jaja, annyavére, ez már bizonyos. Reméljük, neki legalább összejön), én pedig egy újabb szelíd horrort nyomva a lejátszóba bebújtam az önkívületben durmoló mr. Darcy mellé. Gyorsan megzuhantam, mert csak addig emlékszem, hogy egy repülő lezuhan, és az emberek apró miszlikekre trancsírozódva kenődnek a kerek kis ablakokra.
Rég aludtam ilyen jót.