Kamaszos karácsonyos
2007.12.20. 12:01 - Doris, a komisz
Címkék: blog család nő gyerek szerelem gondolatok napló életem
Na most volt egy olyan tegnap, hogy azt éreztem, volt értelme gyereket hoznom a világra. Hogy FONTOS vagyok, hogy nem mindegy, én vagyok itt, vagy egy "bárkinő".
Nem érted, fogadjunk.
Elmondom.
Amíg pelenkázol, ételt dugsz a fiad szájába, kimosod a ruháját, rendet raksz a szobájában, addig nem vagy más, nem vagy több, mint kiszolgáló személyzet.
Nézd el nekem, hogy ezt mondom.
Nem vagyok egy ősanya.
Hamarabb vagyok ember, mint anya- de hisz tudod már úgyis. Engem nyomaszt a szülőségnek a fent említett része. Gyakran cselédnek érzem magam, akiből annyi kell, hogy kényelem, jóllakottság, csicsibújó...nem érzem mögötte magamat.
Nem tudok ebben a szerepben feloldódni, kielégülni.
De Nagyfiam átalakul- ahogy mondtam is már. Kiskamasz. Komoly bajai vannak magával, és ezekről nem beszél. Illetve nem azt mondja, ami a baja.
Azt mondja, nem megyek tanulmányi versenyre, mert hülyeség. Valójában fél, hogy kudarcot vall. Hogy szembesülnie kell azzal, hogy tán túl kevés ő oda.
Ilyesmik.
Tegnap osztálykarácsony volt.
Megtanultuk a verset, minden frankó volt, pizzát sütöttem, hogy majd azt visszük enni....
3 órával a kezdés előtt kitalálta, hogy ő nem megy.
Miért?
Csak. Hülyeség.
Először baromi ideges lettem. Semmi kedvem nem volt a huzavonához. Viszont tudtam, ha erőszakoskodom, rábeszélek, azzal nem megyek semmire.
Így hát leültem beszélgetni.
Nem ment könnyen. Sírással küszködött, és begubózott. Kérdezni nem jó ilyenkor. Akkor nem válaszol. Bevált módszer, hogy én mondom ki, amit szerintem érez. Először csak igen- nemmel válaszolgat, aztán egy idő után már beszél is.
Ma az derült ki, hogy nem tartja magát semminek. Ő egy senki, a karácsonyt nem várja (fél tőle), mert biztos nem kap semmit, hisz ő egy nulla.
Komoly beszélgetésünk volt.
Azt mondtam, nem mindenki egyformán látja a világot. Ő most egy görbe tükörben nézi magát. Ez a tükör csak a hibákat mutatja. Aki viszont a karácsonyt intézi, tiszta és síma tükröt használ. Abban látja az ő jó tulajdonságait is. És soroltam: az érzékenységét, az éles eszét, az udvariasságát, a szerénységét....és ezek sokkal fontosabbak, mint a hibák.
Akkor megnyugodott.
Elmondta, hogy felelősnek érzi magát, mert a múlt héten egy csoportversenyt nem nyertek meg a társaival. Sőt, utolsók lettek. Hogy többé nem megy sehová versenyezni.
Akkor beszéltem a kihívásokról, arról, hogy amíg nem mérjük magunkat, nem tudjuk, mire vagyunk képesek.
Ilyesmik...
Szerintem nem volt hegyibeszéd.
Mikor felállt, erősebb volt.
Elment az ünnepségre, jól elmondott mindent, és jól érezte magát.
Szóval amire ki akartam lyukadni, hogy ez az igazán nekem való része ennek a gyereknevelésnek.
Ilyenkor érzem, hogy a gondolataim segítik őt, hogy megtalálja önmagát. Ilyenkor sokkal meghittebb is köztünk a kapcsolat. Lassan nyílik ki. A dac, a félelem, a bizonytalanság szétolvad benne, és hinni kezd magában, bízni bennem, és látja az "úton" a táblákat.
Akkor érzem, hogy tényleg RÁM van szüksége, nem a személyzetre.
Hát így megy ez.
Ez az anyasági mindenféle.
Hiába, mondtam, hogy nem én vagyok az "ősanya".
De azért remélem, nagyon nem fogom elszúrni.
Tetszik
0
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://doris.blog.hu/api/trackback/id/tr13270255
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
