Jelek
2007.12.28. 21:51 - Doris, a komisz
Címkék: blog család nő szerelem gondolatok napló életem
Ajajaaaj, a fiaim télleg igazi férfipalánták :-(
Sorolom a jeleket:
Iszonyú nagyokat böfiznek és pukiznak.
Túrják az orrukat ( azt én is szeretem mondjuk :-) ).
Nem tudnak ülni a kanapén, csak és kizárólag fetrengve feküdni.
De ha mégis ülnek, akkor a két lábuk közt a fesztávolság minimum egy méteres.
Órákig ülnek a wc- n egy mesekönyvvel a saját kakijuk fölött párolódva.
Összelocsolják a wc- karimát.
Ha esznek, 3 méteres körzetben minden csupa morzsa és zsírpaca.
A levesestálukat csurig szedik, aztán óbégatnak, hogy szar a tányér, mert minden kilötyög belőle. Persze sose eszik ki teljesen, hogy ne csak a mosogatással kelljen bajlódnom, hanem a maradékok elhelyezésével is.
A kenyérszeletet középen kezdik kifúrni, és úgy eszik a széle felé. Hogy még több morzsa legyen.
Se a wc- t, se a fürdőkádat nem takarítják le maguk után.
Irtóznak a porszívó hangjától.
Csak a sarkukon járnak, ettől reng a ház egész nap.
Na és hát természetesen mindent ott ejtenek el, ahol éppen vannak, aztán rajtam kérik számon a holmijukat.
Nos. Így gondolkodás nélkül csak ennyi.
Hm. Ez genetika?
Egyébiránt nincsenek előítéleteim, és szeretem a férfiakat.
Tetszik
0
A bejegyzés trackback címe:
https://doris.blog.hu/api/trackback/id/tr5277726
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mákvirág 2007.12.28. 23:10:47
> Hm. Ez genetika?
Lehet. Persze mondjuk anno ránk ránkszóltak, ha ilyen csináltunk, büntetést helyeztek kilátásba, ha nem hagyjuk abba, ilyenek. Olyan nevelésféleképpen.
Lehet. Persze mondjuk anno ránk ránkszóltak, ha ilyen csináltunk, büntetést helyeztek kilátásba, ha nem hagyjuk abba, ilyenek. Olyan nevelésféleképpen.
Doris 2007.12.28. 23:23:08
Jaja, igyekszem erősen. Jelenleg túlerőben vannak, és nagyon viccesnek találják efféle cselekedeteiket. Én meg hányom a falra a borsót, és helyezek kilátásba, meg miegymás. Azért remélem, egyszer túl lesznek ezen.
movhu 2007.12.29. 17:35:51
Akkor, mint férfi, megcáfolok néhány genetikus jegyet. (Néhányat meg nem :) )
A tányérból mindig kieszem, ami benne van, szoktam proszívózni, nagyon ritkán hagyom szét a dolgaimat, nem olvasok a WC-n.
Szoktam szülőire járni, nem csak szoktam, de rettenetesen szeretek főzni, sütni, bármely nővel versenytfőzök tetszőleges kategóriába. Természetesen mosogatok, ehhez vásároltam is mosogatógép nevű segédeszközt. Meg sok egyéb dolog.
Viszont csak fetrengve tudok pihenni, a lábamat szétteszem, és úgy teszem föl az nappali asztalára, szeretek az ágyban chipset és mpgyprót enni, na meg pisztáciát, és a nőkkel ellentétben, számomra az ágy kényelmesebbé válik azzal, ha minél jobban össze van hemperegve :)
Ilyen az élet, és még is a másik nemmel lakunk együt. Ez az igazi genetikai hiba :)