Komolyan mondom, őrület, hogy milyen dolgok történnek velünk!
Most akkor elmondom, hogy tegnap elvesztettem Picikét.
Illetve hát elszökött tőlem- ez inkább az igazság.
Sumák kis szökős kutya.
Merthogy összetaliztam egy tanítónénivel és gyorsan meg kellett beszélnünk Nagyfiam dolgait, valamint a várost felkavaró múltkori botrányt...mondtam: Picike, üljél be a kocsiba...jóóó, mindjárt...jövés- menés...Üljél be, azt kértem...mindjárt...tantónénivel meg nyomtuk a sódert.
Aztán ő el, én meg körbenéz: gyerek sehol.
Futkos erre, futkos arra...semmi.
Na, öcsém, hát eljött ez is. Elveszett Picike is.
Veszett már el minden gyerekem.
Okoska pl. olyan elveszős volt, hogy egy időben volt a kabátján egy kitűző névvel telefonszámmal, hogy ha baj van, akkor tudják az emberek, kit hívjanak.
Höhö, de olyankor soha nem szökött, mikor a táblácska rajta volt. Csakis olyankor, mikor elfelejtettük rátenni.
No, mindegy is.
Jó sokáig futkostam, de éreztem belül, hogy nincs baj. Csak azért aggódtam, hogy kezdett egy idő után sötétedni, féltem, hogy elkerüljük egymást...aztán meg azért, hogy lehet, hogy a megérzésem megcsal véletlen, és hiába gondolom, hogy nem kell pánikba esni, azért attól függetlenül mégis baj van.
Fel akartam hívni a barátaimat - úgy jó fél órányi keresgélés után- hogy jöjjön mindenki segíteni...nos, ekkor vettem észre, hogy a telefont otthon hagytam.
Kocsiba be, rohanás haza.
Fordulok be az utcánkba, nézem, mi az a kis sötét kupac a ház sarkán a homokban?...Szerinted???
Picike ült ott a homokban.
Várt engem.
Ne kérdezd, hogy jutott haza. Kb. másfél kilométer, közben lámpás átkelés egy forgalmas úton. Egyedül gyalog még soha nem tette meg.
Ha úgy kérdezem, akkor arról beszél, hogy egyedül jött, ha máshogy kérdezem, azt mondja, valaki hazahozta. Egy néni, akire nem emlékszik, egy autóval, amire nem emlékszik, de a nénit ismeri állítólag...teljesen zavaros az egész.
Nos, egyrészről szívesen pirosra csapkodtam volna a pogácsa- fenekét, másrészről viszont igencsak megkönnyebbültem. Nyilvánvaló volt, hogy fogalma sincs, milyen butaságot csinált.
Ha eltűnős eseteiket rangsorolni akarom, semmivel sem lóg ez ki a többiek történetei közül. Tudnék mesélni, haha...de lassan már kinőnek ebből talán.
Kíváncsi lennék, általában hány ember szokta elveszteni a gyerekét. Már csak hogy vajon a mi átlagunk az megfelelő, vagy nagyon gáz.
Egyáltalán szokták- e más emberek így elhagyni a csemetéket?
