Hát hiába no, valahányszor ránézek, vagy nyilatkozni látom, mindig eszembe jut jedző barátom, aki ugyan már nagyon gyéren írdogál (ezzel megfosztva humorától, és érdekes gondolataitól a világot), de még előző bloghelyemen egyszer különleges adalékkal látott el a Gáspár image- t illetően.
Írtam akkor, hogy szeretem ezt a zenét, szeretem a szövegeit...jó úgy, ahogy van. Amúgy pedig abcolute nem érdekel, hogy a dalok mögött ki ő, és mit csinál, vagy hogy kellemes társaság- e...egyszerűen jó őt hallgatni.
No erre jedző írt egy remek post- ot arról, hogy az ő emlékeiben mily elevenen él az, mikor Laci barátunk végigszáguldott adott héten a harmadik lopott biciklijével Bgy. főutcáján, a tornatanár pedig üvöltve rohant utána két szál haját lobogtatva a szélben... Ezt pedig bloggertársam kisgyerekként nézte végig, és hát piciny (már akkor is nadon okos) fejébe életre szóló mókás képett vésett a csattogó bicikli, tetején a bosszantó kis tolvajjal, mögötte az ordító tesitanárral....:-)
Hát, miből lesz a cserebogár- szokták erre mondani.
Mindazonáltal tegnap jó volt hallani, ahogy a szakításukról beszéltek Klaudiának (bár csak a második felére ébredtem fel).
Jó volt látni, ahogy védik egymást, és igyekeznek a tiszteletet és a szeretetet megadni egymásnak még itt a végén is.
És hát most sem érdekel különösebben, hogy ezt pénzért nyilatkozták-e, és hogy mennyiért (így is úgy is kiderült volna), és hogy van- e nője, vagy nincs...nem érdekel.
Példásnak éreztem a beszélgetésüket, a tekintetüket, a szomorúságukat.
Szép volt.
Így köll ezt csinálni.
Ezt a búcsúzásfélét.
...És mégis forog a Föld...
