Az egy tök jó, mikor reggel bekapcsolod a telcsidet, és az az üdvözlőképernyőd:
Ma is gyönyörű napod lesz.
Aztán benyomod a CD- be a legújabb retro- válogatást, és jönnek a skacok.
Okoska elkapja a számítógép egerét, üvöltve énekli bele, hogy " MIt szólsz, milyen az élet? Azafontosazafontosazafontos, hogy élek...", Picikével közben vadul táncolunk, Nagyfiam vigyorogva nyomja lefelé a reggeli Shake- t (ez az ő mentalitásával komoly bulizásnak számít). Aztán előbújik Apa a barlangból, és beerősít a baritonjával...
Hmmmm, jó kis reggelek ezek. Egy ilyen napot már nehéz elrontani.
Még akkor is, ha 24 órája az jár a fejedben, hogy miképpen tudod összeegyeztetni a háborgó igazságérzeted, a másokért tenniakarásod, a soha nem lenyugvó "megmentemavilágot" szívedet azzal, hogy bármit teszel, azzal kihatsz a családodra is.
Megzavarod az ő nyugalmukat is.
Mert már nem csak a saját bőröd viszed vásárra.
Ez az, amikor itt- ott azt mondom, hogy néha teher a felelősség, mert nem teheted azt, amit a belsőd diktálna.
Közben az események mennek előre megállíthatatlanul, és szembesülnöd kell azzal is, hogy valószínűleg visszavonhatatlanul benne vagy.
Csak azt nem látod, hogy a malomköveket te tekered, vagy téged is felmorzsolnak.
De mint ahogy írtam is már: "Bűnösök közt cinkos, aki néma"
Nem tudom, mi lesz.
A reggeli buli jut eszembe:
" Don Quijote, Don Quijote, a szélmalomharc mire való?"
..."a valóság néha a fejére áll,
Ő nekivág akkor, és rémes, hogy néha mit csinál..."
