A tulipánhajtások lassan átlépik a 10 centiméteres álomhatárt.
Nos, tegnap földig hajoltak.
Kis híján a házunk is, de az ijedségen kívül nem lett más bajunk.
...
És még mondja valaki, hogy a szülő félelmei nem befolyásolják a gyerek viselkedését!
Néhány éve ugyanis, mikor egy kisebbfajta Katrina söpört végig nálunk, a tetőnk egy szelete a világűrbe távozott.
Nem volt nagy a kár, de iszonyatosan féltem, mikor hallottam, hogy csúszkálnak és repkednek a cserepek.
Azóta is utálom a szelet.
Mikor egy- egy orkán kerekedik (ami mostanság igen gyakori :-( ) egyszerűen nem tudom leplezni a riadalmam és a feszültségem. Nagyfiam pedig- aki millio csáppal érzékeli a környezetét (mint a legtöbb gyerek)- tökéletesen átveszi a félelmeim.
Ilyenformán nem volt valami kellemes délutánunk. Lehúzott redőnyök mögött gubbasztottunk, és megpróbáltunk úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
Aztán elment a "világvége".
Ma pedig kisütött a nap, rám pedig újabb takarítási roham tört.
Egyszerűen elegem lett a tudatból, hogy a szőnyegekben erre- arra kutyavégtermék- maradványok figyelnek beszáradva. Így hát elővettem a tisztítógépet, és "kimostam" minden kárpitborítású felületet.
Azt olvastam, hogy ilyenkor valami erős illatú dologgal kezeljük a kedvelt ürítési helyeket (fuj, de undorító, ha ezeket a gyerekszobával, nappalival, vagy a kanapéval kell behelyettesítened!!!), hogy a
Hogy akkor majd abbahagyja.
Na nem tudom. Most minden erős citromos illatú a fertőtlenítőtől.
Reméljük, hogy ennyi elég lesz, és nem kell a parfümöket is a szőnyegre fújkálni.
Én azért a biztonság kedvéért körbevezettem Pitikét, mikor végeztem, és elmagyaráztam neki, hogy nagyjából egyetlen egy darab foltot, vagy hurkát, vagy golyót kell még találnom, és akkor sajnos kolbászt fogok készíteni belőle.
Mármint őbelőle.
Látszólag megértette.
Legalábbis úgy nézett rám.
