Nekem is van kedvencem.
Hahaha...ez egy kínai bolt itten minálunk (bizony, szoktam ám én kínaiban vásárolni, bár tudom, hogy ez nem trendi manapság).
Na és vajon miért szeretek ott vásárolni?
Hát barátom...az üzletvezető...egy főnyeremény.
Minden ottlét egy élmény.
Természetesen kínai. Ez több dolgot is azonnal determinál:
Először is még lábujjhegyre állva is alig a mellemig ér.
Másodsorban nem tud magyarul egyáltalán (de AKAR!!!- ez még sokkal rosszabb, mintha csendben lenne).
Harmadsorban rendkívül segítőkész. :-(
Negyedsorban egyáltalán nem ért a ruhák jelzéseihez, számozásához...semmihez, amihez egy ruházati eladónak értenie kell, viszont mindent maga akar intézni.
Az életed ebben a boltban épp ezért a következő módon zajlik:
Bemész, lecsapod a fejed, hogy hátha nem vesz észre, és akkor nyugodtan keresgélhetsz (persze esélytelen a dolog, mert eleve sokkal nagyobb vagy nála, meg a cipőd is kopog, meg nincs is túl nagy forgalom, tehát emberünk boldog, hogy ott vagy).
Iszkolsz a megfelelő termékekhez, nézegeted, fogdosod, ő pedig rohan utánad, hogy jelezze, milyen figyelmes.
Nos, tegnap anyáknapis fehér inget kerestem Nagyfiamnak.
Ezerrel tepertem az ingekhez, de sajna elakadtam. Becsomagolva ugye mindegyik ugyanakkora, a számozásból pedig semmit nem tudtam kinézni. Van 34- es, 35- ös...aztán 40- es, de az már férfiméret. A gyerek 152- es a magyar mérce szerint...agyaltam, hogy ha a 40- es már felnőtt, akkor a 152- es vajh mi lehet????
De sebaj, már jött is a segítség :-)
- Mit akar? Ah, milyen kedves...
- Inget.
- Mekora?
(Na itt jött ki a kisördög belőlem...kaján vigyorral néztem a szemébe):
- 152- es.
Erre ő teljesen megzavarodott:
- Van itt ez gyerek...33- mas...36- os- és szedte kifelé a polcról egymás után a cuccokat.
- Aha. Ez jó, de melyik a 152- es?
Erre témát akart váltani (cseleees):
- Csak feher..
- Látom, éppen azt keresek. Fehéret. 152- est...

Állt és nézett föl rám...azt hiszem, éppen belelátott az orrlyukamba...
Végül feladta. Kétségbeesetten körbenézett, és nagyot kurjantott:
- Hé, gyere! ( Ez az eladónak szólt, aki némileg többet ért a dologhoz), ő pedig megsemmisülten távozott a pult mögé, és persze előre dörzsölte a kezét, gondolva, hogy az egyetlen dolog, amihez ért (jelesül a pénztárgép csattogtatása) hamarosan elkövetkezik.
Mi ezalatt kibontottunk a lánnyal két olcsó ingecskét, közben megbeszéltük, mennyire agyalágyult számozással bírnak létezni a made in China termékek, végül megállapítottuk, hogy Fiam típusú emberrel még bizonyosan nem találkoztak ott a Nagy Fal mögött....gyereknek túl nagy, felnőttnek túl pici...hö, marad a tavalyi ing.
Ami pedig ezúttal elmarad: a pénzszámolás a kasszában :-)
Ps: Elnézést Mindannyiótoktól...alig járok fel olvasni...mindenkivel le vagyok maradva. :-(
Elkészült a meglepi, dél körül felteszem egy kis időre megmutatni, hogy mit szóltok hozzá.
Mostmár nyugodtabb lesz az élet, hogy EZ kész :-)