Hát azért a kettő nem ugyanaz! =) De értem mire akarsz kilyukadni! =) Amúgy pedig, neki is van hasonló, ha jól olvastam: a peca. =) Szóval, nálatok mindenki tolerál valamit a másiknak. Ez pedig így teljesen jó! =)

Fogalmam sincs. Én már nem jósolgatok előre, és nem mondok nagy szavakat. Habár egyszer kénytelen leszek Lappföldre látogatni, pedig úgy hiányzik, mint három púp a hátamra. De ez Pé álma. Szóval muszáj lesz. Ki tudja, talán még élvezni is fogom... Brrrr.

Szenvedélye minenkinek van, és azzal együtt fogadjuk el egymást. Ha nem, akkor baj van. Akkor is, ha bizalmatlanságot szül. Akkor is, ha a másik fél minősít, vádol, és nem érdeklődik, kérdez, hogy mifene ez az egész. Kettőn áll, mint minden egy párkapsolatban.

Szerintem meg az ember alaptulajdonságai nem változnak, ha valaki nyitott az ilyenre, az valamilyen formában már akkor is benne volt, amikor megismerkedtek, tehát úgy vállalta őt. és akkor nem nagyon lehet kifogása. Nyilván mindenkinek vannak idegesítő szokásai, tettei, de ha valakit szeretek, akkor bizonyos fokig ezt tolerálom.
Megint más, ha nagyon hosszú ideig vagy valakivel és utána változik, mert azért változunk. Hogy érthető legyen: én 15 évesen kerültem össze a volt férjemmel. Most vagyok 40. Nyilván más az értékrendem, a vágyam most, mint akkor. De nem én változtam, hanem fejlődtem. És ha ő nem tudott velem fejlődni, akkor sajnos vége. Ő pl ezt nem értette meg. És ezt át lehet vonatkoztatni bármire...

Pudingocska: Fogd fel úgy, hogy talizol a Mikulással! ;)

Elf: Igen, mindenki fejlődik! Sztem minden másodpercben fejlődünk.

A cikkhez: Amennyit így félkómásan értettem belőle a párkapcsolati toleranciát feszegeti. Meddig feszüljön az a bizonyos póráz ami összeköt két embert, ha egy párt alkotnak...mint a 101 kiskutya rajzfilmben mikor Pongó és Perdita összegabalyította a gazdájikat és egymást. ;)

Elf: most akkor változik az alaptulajdonságunk, vagy nem? Szerintem annyi egymásra hatás van, hogy elkerülhetetlen a változás. Engedni kell nekik, de ez nem baj, töltsük csak ki ezt a rövid álmot, amit életnek nevezünk amennyire csak tudjuk. Túl hosszú lesz utána az ébrenlét, és elunjuk magunkat, ha nem lesznek emlékeink. Talán néha még egy kis kockázatvállalás sem árt, miért ne léphetnénk óvatosan sikamlós talajra is, ha tudjuk, hogy a partnerünk ott van, és kézenfog, ha kell. (És itt jön be az, hogy élettársunk tolerálja-e ezeket a kilengéseket. Nagyon fontos, létbiztonság függ tőle néha.)

Fentihez még: nagyon tetszik a cikk, és a hozzá tartozó felvetés. Ez korunk egyik nagy kihívása, mert az internet elképesztő távlatokat nyit meg, és a néha szédítő mélységeket meg kell szokni, kell tudni kezelni, de élni is kell vele, kicsit bele is kell merülni lehetőleg félelem nélkül, és megismerni, nem pedig elfordulni és nemlétezőnek tekinteni. Aki nem tud lépést tartani, az bizony veszíthet. Sokat.

kelgyo: az alapok nem. Világéletemben pörgős, nagyszájú, nyitott ember voltam. Sose leszek szende, visszavonult, csendes ember. Nyilván ekkorát csak akkor változik az ember, ha valami sokk történik. De fejlődni lehet. Én ugye 15 évesen még messze nem voltam felnőtt, nem voltam érett. Megértem, azóta is fejlődök. Mások lettek a fontos dolgok, ilyesmi. Nyilván a párodtól is függ, meg tőled, meg a kapcsolattól, hogy mi fér bele. Lehet próbálkozni, de nem hiszem hogy a példában felhozott hölgy pl tekintettel van a párjára, kvázi nem szereti annyira, hogy ne hozza szégyenbe. Nekem ez már nagyon nem fér bele. Az értékrendembe. Se anno, se most. Az én volt férjemnek is voltak olyan dolgai, amiktől leéett a pofámról a bőr. És egyre hevesebben reagáltam le. Minden türelem elfogy egyszer. De nem úgy történt, hogy régen nem zavart, most meg igen.... Remélem érthetően írtam le, amit akartam :)

Érdekes példáid, felvetéseid vannak! :-) Én nem vonatkoztatok el, inkább maradok az első felvetésnél. :-) Mert ez nekem igen egyszerűnek tűnik. Vagyis az online szex az bizony része a prostitúciónak. Konkrétan amiért fizetnek is. Ha egy nő - a felvetés szerint feleség - ilyenre vállalkozik, és a férje tele toleranciával azt mondaná, dícséretes dolog, nosza vágj bele, akkor ott se szerelem, se megbecsülés nincs. Egy férj, aki szereti és tiszteli a párját, az ebbe nem megy bele. Mert ez nem tolerancia kérdése. Ide gyomor is kell! Nagy lehetőség az internet, de tudni kell bánni vele! Mindent lehet? Vagy csak azt, amit az én erkölcsi érzékem jóváhagy? Az életben sok mindent lehet csinálni nagyobb baj nélkül, de kérdés kinek mit vesz be a gyomra?
Szerintem aki online szexre vállalkozik, annak jobb férj nélkül csinálni. Kevesebb a bonyodalom. :-)

Elf: no, az a sextelefon és mail szolgáltatás nekem sem fér bele, de szerintem egy ilyen hajlam nem feltétlenül önmagából ered, lehet, hogy a párjával sem valami jó az egyensúly. Főleg, hogy az ő véleménye ellenére, annak figyelembe vétele nélkül teszi. Ott valami nem OK: Az is nagyon igaz, hogy egy születő jó kapcsolat gyökeresen meg tud változtatni, persze a saját tűréshatáron belül.
Én is bizonyos értelemben izgő-mozgó fajta vagyok, mindenkinél, aki a környezetemben előfordul - a környezet a netes ismeretségeket is tartalmazza - elmegyek, amedig lehet, mindenkit letesztelek, eddig még senki sem háborodott fel határsértésért, pedig tényleg elég provokatív tudok lenni. Az arcokat figyelem, és abból látom, kb hol a határ, a neten, az irásbeli kapcsolatoknál a válaszok szóösszetétele árulkodik. tapasztalatom, hogy a netes vonalon nagyobb a tolerancia, nagyobb a fogadókészség, valószínűleg azért, mert ide eleve nyitottabb emberek jönnek.

vagy csak az arctalanság védelmét élvezi... Ismertem nagyon rendes házaspárt, ahol a feleség állami alkalmazottként külhoni vezetők szórakoztatására szerződött, a férj tudtával (előbb volt a munkahely, utána a házasságkötés) és mellesleg tényleg csupán keresetnek tekintették - annak idején nem is rossznak. Hát... Én nem tenném, de ezt nem kérdeztétek. Ja, nem tettem volna ifjú és bohóc koromban sem, de ezt sem kérdeztétek. Az Írás pedig egyértelmű: ne ítélj, hogy ne ítéltessél. Hajlamos vagyok fölülírni: ne ítélj, mert sosem tudhatod, mikor kerülsz magad vagy szeretetted azonos/hasonló élethelyzetbe. Tudjátok, a szálka esete.

Elgondolkodtató... El is gondolkodtam. Azt hiszem, a kérdést onnan a legjobb megközelíteni, hogy miért vágyik olyasmire életem párja, amivel engem tulajdonképpen bánt?... kellemetlen helyzetbe hoz, megaláz, vagy csak figyelmen kívül hagy. Az ember sorsát a vágyai írják. A vágyak pedig valamely eredendő emberi hibánk kivetülései. Épp az a dolgunk itt a földön, hogy ezeket az ilyen vágyakat - és mögöttük, nagyon a lelkünk mélyén megbúvó hibáinkat – ledolgozzuk. Ha egy Nő internetszexelni akar pölö, holott a párja ettől rosszul van, akkor a Nőnek el illene gondolkodni, mi ér többet: az önmegvalósítása, a rohadék szemét mocskos pénz, avagy az, hogy „valaki szeresse őt igazán”... Ahogy Goethe is jól megmondta: „Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán.”
Szeretni tanulni születtünk. Az ilyenekből is. És sajnos addig nem tanulunk a saját hibáinkból sem (nemhogy másokéból...), míg nagy veszteség nem ér minket miattuk... míg meg nem értjük, hogy mi a fontos... míg csak magunkat látjuk, a saját vágyainkat, addig nem tudunk szeretni.
Ugyanakkor, másik oldalról, ha szertjük a párunkat valóban, akkor nagyonis pontosan látjuk, hogy nem a pánik, mert ezt nem ellenünk teszi... És azt is, hogy mi ezzel az ő dolga, hogy miért van ez az ő megállíthatatlan szenvedélye – és így még rosszabb nézni, hogy neki ebből tanulnia kell keservesen, mert valamit még nagyon nem ért... Még nem minket választ... Még talán nekünk is van mit tanulni... Annyiféle eset lehet erre, és annyi különféle tanulság. De a cél egy... Mer’ jó dolog a tolerancia, csak az a nemmindegy, hogy emelkedünk, vagy zuhanunk általa...

És nem, én sem tudnék meglenni világhálóra-írás nélkül... azért, hogy az ilyeneket leírhassam. Hogy társakat és kritikusokat találjak a tanuláshoz. A szeretés-tanuláshoz. És a legeslegjobb kritikusom az Életem Párja :)

Na csak nem tudom megállni, hogy ne szóljak be. Kell potoljam az elmaradásaimat.
Szerintem Doris ez egy olyan szitu amikor bebizonyosodhat, hogy mennyire erős az a kötelék az a bizonyos ásó-kapa.

Kata. kezdek összezavarodni, de ebben te vagy a ludas. Az az ásó-kapa kötelék? Hát, legyen akkor jó erős, hogy a nagyharang se tudjon elválasztani...... :-))))))))))))))))))))

Doris, kelgyo köszi nektek felviditottatok, már hiányzott

Ez a jó! Ezt szeretem! És hol a mosoly a mondat végéről? ;-)))))))))))

Örülök, Kata, ha ezt gondolod. Viszont nekem is van elmaradásom. Leslie hozzászólása nekem nagyon fontos. olyan kerek, igaz és klassz, mint az egész blogja mindenestől. :-)