Láttam ma délben egy nőt. Már egy ideje nem lakik a városban...kiköltözött tanyára. Van neki ott gyertyaöntő műhelye, madárfüttye, saját csendje. Ami viszont nincs neki: áram, autó (így hát bicajjal jár), jólét.
Volt neki fodrászműhelye itt, aztán Pesten....azt mondják, tehetséges is (hárman vannak testvérek, mind fodrász, mind tehetséges).
Szóval legalább egy éve nem láttam, ma pedig amíg fiamat vártam az autóban, néhány méterrel előttem beszélgetett valakivel az utcán.
Furcsa, indiai jellegű ruhában volt, a szőke haján átsütött a nap. Figyeltem a repkedő kezét, ahogy magyarázott, és azon filóztam, hogy hogyan van az, hogy ő itt minálunk olyan "falu bolondja" státuszban volt mindig?
Az őrült nő, aki mások számára érthetetlen döntéseket hoz, aki túl hangos, furán néz ki, áram nélkül él és gyertyákat alkot, ahelyett, hogy drága hajkölteményekkel keresné a kenyerét.
Aztán eszembe jutott Laár András tarot kártyás Bolondja, aki nem törődve az elvárt, megszokott boldogságképpel éli az életét, keresi a maga örömét a felhők közt kutatva, nem törődve a világ szürkeségével.
Aztán eszembe jutott, mikor néha azt mondják nekem: Jaaaj, Doris, én úgy irigyellek, hogy így fel mered vállalni a stílusodat meg magadat. Mert én is úgy szeretném, de nem tudom, mert félek, hogy mit gondolnak majd....
Nem tudják, hogy ez nem így megy.
Ez nem választás kérdése. A Bolond nem tud más lenni. A fodrász- gyertyás Kata sem.
Van, aki álmodozónak születik, és van, aki nem.
Ha benne élsz önmagadban, akkor nem látod az ő világukat, mert más világot látsz. Ezért nem értenek ők téged, és sokszor te sem őket. Ők tudják a frankót, de ha közel hajolnak hozzád, megcsapja őket "bolondságod" irigyelt fűszeres illata. Mélyen beszívják, mielőtt továbblépnének, hogy még kicsit tovább érezzék.
A Bolond szemében a "ráncolt homlokú felnőttvilág" éppoly érthetetlen, mint fordítva.
Mindkét oldal be van zárva saját természetébe, és csak elfogadni tudják egymást, igazán megérteni soha.
