hmm mien igaz! amikor én ápolgatom a "betegeim" a kórházban akkor az épp tiszta pillanatukban néhány öreg sirva szól hozzám: "drága angyalkám, ne öregedj meg soha... " .. öhh valahol rémisztö ezt hallani.. mert korán sem szeretnék eltávozni az élők sorából, de ha olyan állapotban kell legyek mint ők szegények öreg koromra én is inkább búcsút intenék mindenkinek és indulnék egy másik világba..
kívánom sokáig légy erős és egészséges drága Doris :)

ezzel valahogy én is így vagyok
(nagyanyám velünk lakott, 20 évig agyérelmeszesedése volt, azt sem tudta mit csinál, na ezt nem akarom, akkor inkább lőjenek le, az nem emberi lét, csak vegetálás)

de nehezet kívánsz, de nehezet mondasz.... s amikor odakerülsz, mit mondasz?

Valahol valóban az munkál bennünk, hogy addig van értelme, míg élvezhetjük. De nem tudjuk - honnan is tudnánk? -, akkor majd hogyan látjuk. Az öregektől csak látjuk halljuk, de az nem mérvadó, ezt csak akkor és ott lehet érezni, de akkor már késő, mert addigra lehet hogy az utolsó szálba is kapaszkodni fogunk.
Ki tudja?
Nehéz kérdés, amit felvetettél, és igazából senki sem tudja az igazi választ. Mi még nem tudhatjuk, az öregek pedig már nem tudhatják, mert vagy nem élnek, vagy leépültek, és már nem fogják fel.
Az az egy igaz, hogy véges. Minden más bizonytalan és ismeretlen, és mi csak rohanunk feléje.

Caelum: Hö, mintha választhatnánk, hogy megöregszünk, vagy sem. Megöregedni mondjuk nem lehet rossz, amíg tevékeny vagy, friss (mamám 82 éves, és felássa a kertet ha kell). Maga az öregség is sok jó dolgot adhat.
Ülni és várni a halált, mert tudod, hogy már semmi egyéb nem fog történni veled...ez a lehangoló.
(Milyen betegeket ápolsz?)

Elf: Nekem a mamám nézte végig az anyukája totális leépülését agyérizé miatt. Lehet, hogy az ad neki ekkora erőt, hogy ennyi idősen ilyen tiptop legyen?

stali: nem tudom, mi lenne akkor. Azt viszont látom, hogy az idősek nagy része már elég jó barátságban van a halállal. A hosszú élet ajándéka, hogy van időd felkészülni. Én most úgy érzem, hogy nem félek a haláltól, de nagyon félek attól, hogy méltatlanul kell oda eljutnom.

kelgyo: Erre csak helyeselni tudok. Hozzátéve azt, amit stalinak is írtam. Vagyis, hogy az öregek nagy része már jóban van a halállal.

Tudok ilyen és tudok olyan példákat. Mindegyikük mellettem ÉLTEM én. Volt köztük idős, volt öreg és volt életkor szerint aligha öreg, de haldokló. Volt csendben elalvó, volt értelem látszata nélkül élnivágyó, volt, aki azt mondta: sem itt-, sem étvágyam nincsen. És egy tanulságos blogot is olvastam a napokban: az élet élni akar. És a halál? (szenior.freeblog)

Mindennek van jó és rossz oldala... vagyis ugymondanám minden kornak sztem. Az öregkornak is megvan a maga szépsége, ha adja az ég hogy tudjuk élvezni .. az én nagymamám rákos beteg sokszor mütötték és kapta a kemot is amiatt is legyengült.. mégis jár a kertbe és teszi a kis dolgát amit eddig megszokott. nem tántorithatja el semmi. Mindenféle betegeket ápolok .. öregtől kezdve fiatalig.. de sokkal több az idős beteg meg a végstádiumban lévő.. nem egy halt már meg elöttem.. és látszott rajtuk amikor már közel voltak h mintha megkönnyebbültek volna..

Aki öreg, és aktív szerintem nem várja a halált.
Az unokáit várja, látja hogyan teljesedik be az öröklét, az elődök(akiket te nem ismerhettél) tulajdonságait felfedezni az unokákban, dédunokákban. Egy élet bölcsességét átadni nekik,(mely ált. süket fülekre talál).
Fájdalmas lehet hamarabb elmenni. Nem látni hogy rendben vannak a gyerekeim gyerekei.
Aki szellemileg leépül, ő az ő világában ugyanolyan teljes életet él. Csak másoknak a vén hülye.
Persze mint Petőfi írta: Legyek fa min villám fut keresztül...

Igen, igen én is sokszor gondolkozom ilyenen, és azt hiszem ugyanezen a véleményen vagyok!

Bocs, hogy nem reagálok mindenre. Ami most elkapott, az az, amit hohohó mondott: "Aki szellemileg leépül, az ő világában ugyanolyan teljes életet él."
Mert ez megint olyasmi, mikor az ember a saját szemszögéből figyel egy másik életet. Ha valaki elkezd leépülni, az élete is beszűkül. már lehet, hogy nem is kíván többet?
Eszembe jutott a dédmamám, aki agyérelmeszesedett, és a múltban élt. Egész nap bámult ki az ablakon, és nem tudtuk, mire gondol. Vagy anyósom, akit egy éve kb. bevittem a városba és pánikba esett, hogy be kell mennie a boltba. Az az 50 nm adja a biztonságát, ahol most mocorog.

Azt én is megjegyeztem, hogy a kor többet ad, mint amennyit elvesz. Sokminden jót adhat.
De hol a határ? Amit most neméletnek ítélek, lehet, ha odajutok, pont elég lesz.
Persze teljesen más egy betegség, amiből nincs felépülés, csak rákészülés a halálra. De valahol annak is megvan a különlegessége. Nem szeretnék cinikusnak tűnni egyáltalán, de azt sem szeretném, ha váratlanul lépném át a küszöböt, és nem lenne mód felkészülni a változásra.
Azt gondolom, ó lenne egy viszonylag hosszú aktív élet és egy méltóságteljes halál. Lehet, hogy túl nagy kérés? :-)

Ezt olyan szépen írtad. Anyukám 81 éves, és most nagyon beteg, de látom a szemein, hogy ragaszkodik még az élethez. A szájával azt mondja, bár meghalnék, de a szemei még kapaszkodnak. olyan szomorú dolog így látni őt.
Én is csak addig szeretnék élni, amíg nem vagyok terhére senkinek, és aztán elaludni.

Kata: ismerős. :-((((((((((
De hogy kicsit a hangulat jobb legyen, egy sztori, Nagy Bandó mondta el egyszer.... Rá fogsz jönni, miről jutott eszembe.

Anyós csönget, vő nyit ajtót.
- Csókolom, mama, tessék bejönni.
- De nem akarok én soká maradni, fiam, csak míg nem vagyok a terhetekre.
- De azért egy kávét csak meg tetszik inn? :-))))))))))))))))
Szegény anyósomat ezzel ugrattam mindig, de vette a lapot..... :-)))))))))))

" Ott mászik egy pók a sarokban...
Mama! Egyszerre csak egyre figyeljen!!!"- Hofi. A simogatós mamámnál hallgattam először :-)

Nem hiszitek el, de nekem olyan jó anyósom volt, hogy jobban szerettem mint a saját anyámat.
De a két viccet ismerem és jó.

Hm. Vagy anyukáddal voltak komoly problémáid...

Doris: Hm. Igen. Vagy. :-((((((((((((( Ilyen is van.