Most elkezdődött ez a meggyes bigyós dolgozás.
Hát mit mondjak, nem kicsit volt égő az egész.





Ott kezdődik, hogy reggel eltévedtem, mint a fene, úgyhogy néminemű rossz helyen való várakozás után telefonoztam a tulajnak- a Jani bácsinak- aki imígyen köszöntött: Hogyazistenb***sza meghogyén mártízpercekáromkodokittmegmindentfölkutattam...hát maga meg hol van?
Erős nézés.
- Öööö...jó reggelt kívánok. El vagyok tévedve (Sándor györgy után szabadon :-) ).
- Na jó, akkor én kiviszem az embereket, mer' azok már idegesek, aszt akkor visszamegyek magáért.
Jól kezdődik, b***sza meg.
Azért a személyes találkozás sokkal kevésbé volt sokkoló. Jó fej nagyon a főnök-  igazi szabadszájú földönjáró.

Ezek után viszont nem mert az emberei közé állítani, ahogy mondta, "nehogy veszekedés legyen".
De nem volt ám. Mert később kissé már összefolytunk, én meg mondtam, hogy bocsi a reggeli bénázásért, és nem is volt baj semmi. Kis tartózkodással, de megvoltunk.
Hülyén éreztem magam. Éreztem, hogy ilyen kinyalt úrinőnek gondolnak, aki saját kocsival jött ki elszórakoztatni magát egy picikét.
Én meg dolgoztam, mint az állat, hogy megmutassam, nem vagyok ám olyan béna.
És barátom, 9 óra alatt leszedtem 115 kiló meggyet. De úgy, hogy no megállás, no cigi, no kajálás...mint egy állat.
Közben hallgattam, ahogy beszélgetnek a többiek. Imádom a romániai magyarok beszédét. Szinte énekelnek inkább. Sokkal élénkebb, dallamosabb az egész annál, ahogy mi "nyomjuk".

Nahát, eljöve az esti mérés. Álltam ott nagy büszkén, és döbbenettel tapasztaltam, hogy egész napi megfeszülésem kemény 4000 ft- ot ér, ellenben a többiek durván egy százassal szedtek többet nálam.
Akkor azért gondoltam, lehet, hogy itt rögtön hasba szúrom magam egy ládával ennyi hasztalanság láttán, de ehelyett inkább megkérdeztem egyikőjüket, hogy a francba csinálták ezt. Áááá, ehhez érteni kell- mosolygott titokzatosan. Na akkor mutassad csak meg gyorsan, hogy mi a titka a 200 kilónak!
Megmutatta.
Tehát nem ész nélkül kapkodva, hanem...áh, hosszú lenne leírni.
De ismét tanultam valamit. :-)

Újra és újra megállapítom, hogy a világban az értékrend teljesen átalakul az érettségi után. Ezt úgy értem, hogy pl. mikor én suliba jártam, annyira nagy dolog volt az, hogy valaki érettségizik, aztán fősulis- ezek menő dolgok voltak. A szakmunkásképző az szakmunkásképző- egy más kategória. Így gondoltuk.
Jó ideje pedig csodálattal nézem az ácsokat, vízvezetékszerelőket, villanyosokat, fodrászokat, heggesztőket, bútorasztalosokat....gyönyörű dolgokat képesek véghez vinni, amíg én...ájáj. Jó, egy nagy rakás gyerek közt elboldogulok. Ismerek egy csomó olyan kifejezést, amit a kevéssé iskolázottak nem, írkálok is olykor szép, olykor viszonylag okos dolgokat....és akkor mi van?
Még meggyet szedni sem tudok rendesen.

Ezzel persze nem akarom a diploma értékét lehúzni, éppenhogy arra utalok, hogy óvatosan érdemes bánni bármiféle értékeléssel, mert mindenki tud valamit, amit én (mi) nem. Mindenkitől lehet tanulni. Még egy iskolázatlan román vendégmunkástól is.