Tegnap rájöttem valamire.
Hm, nem szép dolog.
Arra ugyanis, hogy nem szeretem a gyerekeket.

Nem minden gyereket, csak úgy általában  a gyereket, mint tömeget. Ha megismerem, közel kerül hozzám, az más- a tanítványaimat például mind szerettem. Viszont gyakran látok kegyetlen, szemtelen, utálatos gyerkőcöket...

Például a szomszédom gyerekei és azok unokatestvérei kimondottan ilyen típusúak, és tegnap nagy szerencséjük volt, hogy a kerítés köztünk volt, mert bizony legszívesebben megszaggattam volna őket.

 Ehhez tudni kell, hogy ez a négy gyerek jó ideje azzal szórakozik, hogy amikor az enyémek kimennek az udvarra, gúnyolni kezdik őket, olyannyira, hogy szegények már inkább bent maradnak.

Tegnap éppen bent molyoltam, mikor hangos kiabálást hallottam a kertből. Kinézek, hát hallom ám, hogy Picikét csúfolják.

Lemegyek és ott találtam a kamra mellé elbújva- még feljönni sem mert….jaj, annyira szomorú és megalázott volt szegény.

 Szólok nekik- teljesen levegőnek néztek,röhögcséltek, aztán mikor feljöttem, olyanokat ordibáltak, hogy mindenki azt csinál a kertjében, amit akar.

Hát tudod, remegett a kezem az idegtől, és bizony szívesen megraktam volna őket- az 5 évest éppen úgy, mint a főkolompos 12 éves nagyarcú libát, aki egyébként levegőnek nézi az embert az utcán, mert annyi jómodort nem tanítottak neki, hogy a felnőttnek köszönni illik.
Ehelyett beszéltem az anyjukkal, mikor hazajött.
Hát majd kíváncsi leszek. 

Ilyenekről beszélek.

Nem látok az ilyesmiben semmi szeretni valót- csak azért, mert gyerek, én bizony még gátlás nélkül tudom utálni a szemétségéért.

Fuj. Ettől a négytől jelesül felfordul a gyomrom.