Jó. Akkor most betettem a személyimbe egy cédulát, hogy hirtelen agyhalálom esetén a szerveimet felajánlom donor célokra. Már jó ideje meg akartam csinálni, de mindig elfelejtettem. Most kész.

Azt is írásba fogom foglalni, hogy hamvasztást kérek feltétlenül. Az én gusztustalan testemmel ne szennyezzék a környezetet, nem igaz? Undorítónak tartom, hogy az egész föld teli van oszladozó hullákkal.

Azt sem értem, mikor valakik tiltakoznak a szervhasználat ellen. Meghal valakijük, és nem adják oda a tökéletes veséjét vagy máját valaki másnak. De miért nem? Nem mindegy az már a halottnak? Viszont nagyon nem mindegy annak az élőnek, akinek az életét menti meg adott esetben.

Arra is gondoltam, hogy írok egy rövid ismertetőt a szerveimhez, hogy tudja majd az illető, aki kapja, hogy mire számíthat.

Így pölö:

Szív: Kissé lassú és tétova. Néha félénk, rejtőzködő, az érzéseket szorosan magába záró. Sok fájdalmat megélt, de szépen hegesedő. Várhatóan sokat kibíró, harcedzett szív.

Máj: Epetermelése elsőosztályú, remekül kiválasztja a mérgeket. Használója számíthat rá, hogy természete erősen szarkasztikussá, olykor gúnyossá válhat, szeme felnyílik a világ abszurd és nevetséges vonásainak felfedezésére.

Vese: Kímélt szervről beszélhetünk. Viszonylag kevés folyadékkal van támogatva a működése, attől függetlenül hibátlanul látja el feladatát. Jól megbírkózik a nyári megnövekedett sörmennyiséggel is, valamint a télvíz idején hordott miniszoknyák miatti fokozott terheléssel.

Ez így jó, nem? Így aztán nem kell senkinek meglepődni, ha a beültetés után változások állnak be az életében. Már ha ki nem lökődik. De csak nem...én nem sajnálom, tényleg.