Van ugye egy olyan, hogy a szomszédnak van ez a két kutyája.
Ezek a dögök az utcán élnek, leszedik a bicikliseket, aláássák mások kertjét (pl. a miénket), megdugják mások kutyáit (pl. a miénket), eleszik mások állatainak az ételét (pl. a mieinkét), ugatnak ész nélkül ha kell, ha nem, ráadásul rondák is.
Szoktam jókat dühöngeni miattuk, a szomszéd fürdőjének ablaka alatt hangoztatni, hogy miképpen szaggatom le a fejüket egy szép napon és remek postokat is szoktam írni róluk.
Ugyebár. :-)...

A minap a hátsó szomszéd kedvesen integetett mr. Darcynak, majd a közelébe érve arcát dühösre váltva elmondta, hogy a mi két szarházi, csavargó, semmitérő fajzadék négylábúnk aznap este az ő csirkéit fojtogatta, így hát a következő alkalommal sajnos agyon fogja ütni őket.
Én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam fel: Végre! Már kezdheti is.
Ugyanis az utóbbi időben remek tanulékonysággal elsajátították a szomszédoktól a csavargást, biciklisevést, értelmetlen hangoskodást, így hát már csak úgy hívom őket: szarházik. Nesztek szarházik, egyetek.

Mr. Darcy bedrótozta a kerítéslécek közötti réseket- azóta valahol hátul ásnak ki.
Most valami kenelt épít, ahová éjszakára bezárjuk őket...ilyen szarságokkal kell foglalkozni, mikor sokkal fontosabb dolgaink is lennének!
Ráadásul a kicsi egyre jobban hasonlít az apjára- aki a szomszéd dögje- így ha már ránézek, útálom, ahogy van.

De milyen remek az, mikor hajnalban hálóingben rontok ki a ház elé, a kezemben mr. Darcy papucsai, és azokkal dobálom őket, hogy betakarodjanak a helyükre....még régen olvastam szakirodalomban, hogy a kutyát ott kell büntetni, ahol a rosszat elköveti, és persze azonnal, különben mit sem ér az egész.
Szóval az utcán, hajnalban, hálóingben (mivelhogy felöltözni nincs idő).

Tudod, szívem szerint eltüntetném őket valami aljas módozattal a házból, mert lassan megtestesítik mindazt, ami egy kutyában utálni való, de sajna csapdában vagyok. Zsömit Nagyfiam találta és hozta haza könnyes szemmel, azóta pedig mindannyian mindkettőt szeretik.
Én meg szívok, mint a torkos borz.

És most mesélhetnék történeteket a spánielemről, aki 9 évig élt velem, minden rezdülésem ismerte, és végül azért halt meg, mert rotweilerek tépték szét az utcán, mikor eléjük rontott, hogy ne Picikét kapják el...mesélhetnék még arról a 3 vagy 4 kutyáról, akiket utcáról, menhelyről vettünk magunkhoz, és szívtunk velük állandóan. Az egyik félhalott volt, a másik egy idióta, kettő otthagyott szó nélkül, mikor feltángáltuk őket. Na és persze a Zsömi :-(.

Azt ajánlom, ne higgyetek a népszerűsítő reklámoknak! Aki kiegyensúlyozott, szerethető és nevelhető, valóban hűséges kutyát akar, az ne az utcán keresgéljen. Lehet persze jótékonykodni, szép és dícséretes dolog, de hogy nem kellemes, az egyszer biztos.
Tudom, mert túl vagyok rajta.