Teljesen jó a megyei SZTK. Minden teljesen jó. Van lift, felírás, cédulázás. Székek is, tévé is. Igaz, hang nincs rajta, de legalább az elme is pallérozható, amíg várakozik az ember. Megtanulunk angolul szájról olvasni, vagy élesben szinkronizáljuk az RTL Csak csajok műsorát. Ha elég korán odaérünk. Később láthatjuk még déli híradót is. Ha korán megyünk, úgy is.
A másik képernyőn ismeretterjesztő filmet vetítenek. Belső használatosat. Egy igazi remekmű. Hangosan nyilatkozik benne néhány orvos az AIDS áldásos tevékenységéről, közben alatta tíz centis csíkon fut, hogy a dohányzás megölhet, menjek rákszűrésre, mert a mellem a halálom lesz egyszer.
Csodás. Ők még nem hallottak róla, hogy amit lát a szemed eleget, azt az agyad is elhiszi? Ülünk, hogy gyógyuljunk, közben beprogramozhatjuk eljövendő halálunkat.
Az 50 méteres folyosó két végén egy- egy, 10 centire bukó ablak.
Fullasztó hőség. Gyilkos hőség, amire semmi nem figyelmeztet. Pedig túl magas hőmérsékleten a fehérjék kicsapódnak és vége az élő szervezetnek. Fontos lenne tudni ezt.
Milyen jó, hogy nem vagyok ők, akik farmerban, edzőcipőben járnak ilyenkor is. Milyen jó, hogy én én vagyok. Levetkőzős- mezítlábas.
Nagyobb a túlélési esélyem.

Egyre több zárójelentés, röntgenfotó és kezelési lap  repked az arcok előtt.
Ha a szemem összehúzom, a pilláim homályában táncoló tiszavirágoknak képzelem őket.