Nos, túl vagyok az első blograndin. Nem rossz, nem rossz...
Bi- vel ( bi.blogol.hu/ ) és családjával találkoztam. És jó volt. Érdekes volt.

Nagyon furcsa leülni egy idegen emberrel, aki jóval többet tud rólad, mint a sokéves átlag (na igen, ez a hátulütője az énblognak. Nyilván, ha az index.hu- t kommentálnám napi szinten, nem kellene azon filóznom, hogy hogyan töltöm az időmet valakivel, aki a legbelső világomat is ismeri). De bi olyannyira természetes, hogy ez eszembe sem jutott, amíg náluk voltam.
Az utcán viszont gyakran figyelem az embereket és próbálom kiválasztani, vajon ki lehet közülük, aki blogot ír. Hogy látszik- e rajtuk? Másmilyenek- e a bloggerek?
Mivel senkiről nem tudom eldönteni, hogy igen vagy nem, ezért úgy hiszem, nem látszik rajtuk.
Bi- n sem látszik. Teljesen normális ember. Ahogy teljesen normális Laci is, és Peti, Katus és Boldizsár is. És el is döntöttem, hogy majd meghívjuk őket hozzánk, hogy megismerjék mr. Darcyt, Nagyfiamat, Okoskát és Picikét (aki már nem is olyan picike).
Ahhoz is kedvet kaptam, hogy máskor is legyen ilyen, mert mostanában több helyen olvastam nyár végi blogtalikról és arról, milyen remek barátságok születhetnek ebből. Egy frankó bográcsozás a kertben másik írkálókkal és olvasgatókkal... jó... tetszik.

Hát persze, hogy eltévedtem hazafelé! Hát persze! Pedig bi mondta, hogy elkísér, de én ugye arcoskodok, hogy nem szükséges, kettőt kanyarodtunk, annyit azért meg tudok jegyezni. És de nem!
Különben meg ám, csak mindig máson gondolkodok és nem figyelek. Azért hazajutottam.