Vajda Attila megszerezte az első pekingi aranyérmet.
Nagyon- nagyon örülünk. Főképpen azért, mert az már többször kiderült, hogy ennek az országnak az ezüst és a bronz mit se számít, a negyedik, ötödik helyek pedig már ejnye- bejnyét érnek.
Itt minálunk csak nyerni lehet. Ezt sujkolják bele a versenyzőinkbe, hatalmas nyomásnak kitéve őket ezzel, ami szerintem nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az aranyak tényleg nem úgy hullanak, mint arra számítottunk.
De MOST! Mostmostmost Vajda Attila megszerezte, és millio puszi neki érte.

Nekem természetesen eszembe jutott egy érdekes, ahogy hallgattam nyilatkozni. Elmondta, hogy nagyon régóta készül az aranyra. Minden nap lejátsza fejben az olimpiai döntőket, és szuggerálja magába a nyerést. Így megy ez már hónapok és évek óta. Nem csak dolgozik, mint egy megszállott és vágyakozik, hogy "talán" és "de jó lenne", hanem azt mondja magának: az arany a tiéd, Attila, csak ki kell kövezni a hozzá vezető utat.

Újra és újra találkozom az elme erejével, a győztesek (nem csak sportban győztesek) átlagtól eltérő gondolkodásával, és azzal, hogy a munka ezzel a hozzáállással mit gyümölcsözhet.
Hinni nem elég, de hit nélkül bármennyi erőfeszítés kevés. A dolgok 80%- ban agyban dőlnek el. Ez már tuti.
Attila döntött, dolgozott és nyert.
Hurrá.