Bent voltam ma a Művelődési házban. Az igazgatónővel beszélgettünk, de kis időre magamra hagyott, mert jöttek hozzá. Üldögéltem a fotelban, és nézelődtem. Az asztala fölött egy fából faragott Magyarország térképet pillantottam meg- a nagy magyarország térképét. Belesütve, - égetve egy idézet:
"Ha a térképen összeszorítjuk is Magyarországnak határait, Magyarország határai addig fognak nyúlni, ahol igazi magyar lelkek laknak"
/Apponyi Albert/
Ültem ott a kék kanapén és gondolkodtam: "ahol igazi magyar lelkek laknak"? De mi az, hogy IGAZI? És én vajon az vagyok- e? Na igen. Rajongok a nyelvünkért, a zenénkért. De lehet, csak azért, mert itt nőttem fel. Soha nem adnám a fiaimat semmilyen honvédő háborúnak. Nincs olyan haza, amiért odaadnám őket, vagy magamat, de gondolkodás nélkül ugranék fegyver elé, ha őket kellene megvédenem. Ha kitörne itt valami háborúság, zsebre tenném őket, és azonnal elmennék. Amúgy is szívesen élnék más országban, egy jobb helyen. Haragszom a rossz politikánkra, a tolvaj utazókra, akik miatt kiírják Bécsben, hogy "ne lopj magyar"... ilyesmik felbosszantanak, és szégyellem magam más népek előtt.
Most akkor én magyar lélek vagyok, vagy nem vagyok az? És ha nem, akkor hol van, aki igen? Hadd nézzem már meg magamnak, hogy tudjak viszonyítani! Vagy hadd éljek már másutt (egy jobb helyen), hogy tudjam, hiányozna- e mindaz, ami itt van!
Nem... nem vagyok magyar lélek. Emberlélek vagyok, világlélek vagyok. Akárhová pottyantottak volna, mindenütt megkeresném a helyem, szeretném azokat, akik körülvesznek, és igyekeznék boldog lenni.
És akkor ez most baj?
