Nagyon szar napnak is lehet jó a vége.
Okoska elöl áll a magatartástáblán, és állítólag nem is feszült belé oly nagyon. Szorgalmit is csinált tegnap is, ma is, kapott érte valami korongokat, amiket időközben elvesztett, de kit érdekel egy ilyen elvesződés??? Teszek én a korongokra, ha végre már megízlelte a hiánytalanságok, elöl állások kánaáni boldogságát! Hogy mindezt csak azért, mert eltiltást ígértem edzésről? Jaj! Aljas zsaroló vagyok. Dehát mit tegyek? Az imamalom hatástalan, a büntetés lehetősége nem az.
Kedveskéim, ne tudja senki, mennyire izgultam, hogy az idióta katicája nehogy hátul álljon azon a viharverte táblán! Nagyon rossz lett volna nem elengedni focira, hisz az a mindene. Imígyen fellélegezhetek, holnap kiérdemelten mehet rúgni a bőrt.
Nagyfiam kedvet kapott az írásra, és közel két órát(!) szánt rá a délutánjából, hogy mesét írjon. Juhééé! Csak lesz ebből a gyerekből valami...
És hát még egy, de milyen remekség ez is. Szóval az a kirándulás, ami miatt vergődök itt már napok óta, valami csodás utóhanggal került a köztudatba. Csak pislogtam, mikor óvónéni lelkendezve mesélte, mennyire csodás élmény volt ez mindenkinek. Hoppáré, még a helyi újság is meg fogja írni!
Most akkor én parázom túl a dolgokat, vagy mi van? Ezek szerint jó kis rendezvényszervező vagyok, csak nem vettem észre. Néztem is ma nagyon jó helyeket, szóltak is, hogy egy helyen az egész suli menne kirándulni. 450 gyerek túrázni... szépséges feladat. Meg színházak és városnézések, fesztiválok... mindenek.
Valaki nem akar egy jó kis csapatépítő kirándulást rendelni? Úristen!
Lehetne egy blogos csapatépítő tréningelős túra. Hm. Ottalvós- evős- ivós- szilveszteres. Az is lehetne.
Na. Sikerült úgy felpörögnöm, hogy a végén még elcseszem ezt a sz*r napot.
A végén még egész jó lesz.
Pedig délutánig sikerült kellőképpen sajnálni magam.