- Én különben nem értem ezt az iskolát. Ott volt ez az erdei iskola is. Mondtam nekik, hogy lehetne pénzt csinálni papírgyűjtéssel, vagy valamivel, de nem. Az nem jó. Most nem az, érted, kérjenek az alapítványtól, mert valahol arra van az alapítvány, de én már annyira unom, hogy folyton csak a kéregetés megy, pedig lenne egy csomó lehetőség, hogy pénzt csináljunk az iskolának. Karácsonyi kirakodó, vagy használt cuccok vására, vagy bármi...

 Az egyik ismerősömék Tátikát csináltak a gyerekekkel. Volt belépő, a gyerekek pedig készültek örömmel... Te tudsz különben arról, hogy csütörtökön kit bántott a Z.? Állítólag valamelyik fiadat bántotta... Bementem most reggel a suliba, és beszéltem M- val. Azt mondta, hogy valamelyik gyerekedet lerúgta.
- Nem, szerintem az unokatestvérüket a másik osztályban. Őt szokták bántani. Mesélte fiam, hogy állandóan csúfolják. Múltkor a kissrác tanárnője ment át szólni.
-  M. szerint én nem látom, hogy Z. milyen, és kivédem mindig. Dehát ki védje meg, ha nem én? Különben meg sose dícsérik meg semmiért, pedig szerintem semmivel nem rosszabb, mint a többiek.
- Nézd, fiam azt mondja, Z. nagyon durva és agresszív.
- Jó, én tudom, hogy néha olyan, a focin is mondták, hogy agresszív. Lehet, hogy erről én is tehetek. Én mondtam neki, hogy védje meg magát.
- Szavakkal is próbálkozhatna... nem kell mindjárt ütni.
- Ott van ez a R. is. Mindig barátkozna Z.- val, de tudod, mennyire problémás gyerek. Most hogy mondjam Z.- nak, hogy ne barátkozzon vele? Te mondanád, hogy ne barátkozzanak?
- Én mondanám.

Nehéz reálisan látni egy anyának a saját gyerekét. Van valami furcsa betegség... valami hályog, ami nem látszik ugyan, de ott feszül a szemén, és próbálja eltakarni a hiányosságokat... valami görcs a nyelvében, ami minden elmarasztaló mondat után még odatenné: de... Keresné a mentséget. Valami indulat a szívében, ami ott ül ugrásra készen, hogy azonnal támadjon, ha valami nemszeretést szimatol.
Aztán ha ez a hályog egyszer mégis lehullik, az igen fájdalmas gyógyulás.