Nem egyformák az igényeink, Doris
Meg aztán nem is kell leélnünk az életünket egyfajta életmóddal, hanem válthatunk, ha úgy érezzük.
Talán azért éreztem úgy, hogy írok, mert egy kicsit magamra-magunkra ismertem a leírásban... de amit hiányolsz ("gondolás, beszélgetés, olvasás, írás, játszás, zenélés, táncolás, rajzolás") megvalósítható a tanyán is, a kenyér magától kel és magától sül meg, közben kiválóan lehet bármi mást csinálni :)
Más kérdés, hogy mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy elégedett-e a dolgok állásával és ha nem, változtat-e rajtuk... mert az a fontos, hogy jól érezzük magunkat, érezzük, hogy a lehető legteljesebb életet éljük, amire vágyunk, színházzal vagy anélkül... a többiek miatt nem nekünk kell aggódni. Szerintem.

A látszat néha csal. Aki színes és érdekes ember, az marad egy tanyán is, ettől ő nem lesz értéktelenebb. :) A kenyérsütés pedig nagyon izgalmas szerintem, attól függ, hogy állsz hozzá. Van egy kedvenc idézetem egy kedvenc írómtól, nekem sokat jelent:
"Óriási érték az, amit megteremtek. Legyen az csak egy jó ház egy jó gazdasággal, állatok, melyeket jól gondozunk, gyermekek, akiket jól nevelünk. Tehát valamit jól csináljunk. Ezer ilyen érték van, de a lényeg az, hogy örömmel és szeretettel éljünk, és valamit létrehozzunk, részt vegyünk a teremtésben. Nagyképűen hangzik, ugye? Isten azért alkotott bennünket a saját képére, hogy alkossunk – gondolom én. Ennyi.” - Polcz Alaine
(Amúgy az írásaid fantasztikusak...nagyon tetszenek.)

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy minden pillanatban tökéletesen magabiztos vagyok abban, amit csinálok. Hogy jól választottam. Hogy nem kellett volna egy kicsit kiegyensúlyozottabb életet élnem, kevesebb gyerek és kicsivel több karrier?
Mert gyenge az ember szíve ahhoz, hogy élete minden percét szeretni tudja.
Engem inkább az tölt el szomorúsággal, hogy a nők mennyi mindenre képesek a békességért. Ez sugárzik az írásaidból, a tegnapi cigizősből és ebből is. Feladni mindent az elvárásokért cserébe. Nem azt teszik, amit szeretnének tenni, hanem amit elvár tőlük az, akit az életük középpontjába helyeztek. Rendszerint az apjuk, majd a férjük.
Jól írsz, Doris, nagyon jól.
Minden tizenéves lánynak Németh Lászlót kell adni a kezébe. Az Égető Esztert, az Iszonyt, az Irgalmat...
Hogy mire leérettségiznek ismerjék meg önmagukat és tudjanak választani, ne más határozza meg életüket.

Na igen. És a tanyánál az se jobb, amikor a szintén művelt, tanult, sőt mi több, fantáziával és kreativitással megáldott nő egyszer csak panelzombi lesz, és onnantól kezdve életének vezérfonalai a főzés, takarítás, meg ura és parancsolója szaros gatyáinak a kimosása, esténként terpesz, időnként gyerekszülés, aztán pelenkázás, ennyi.

Hiszen ez az érett, felnőtt nőhöz illő viselkedés, mondták a vidéki nagynénik is. Holmi individualizmus, meg önálló agyműködés, az legfeljebb a lázadó tinédzserfruskákhoz, ki kell abból nőni, na. Ez a világ rendje. Meg lehet nézni bárkinél a lépcsőházban.

Abban a furcsa arcban meg az az igazán durva, amikor a "de élvezem nagyon" része már nem is annyira a külvilágnak szól, hanem önmagának, és ahogy telnek az évek, egyre inkább el is hiszi.

Na tessék, most aztán jól lehangoltál. :)

Valóban mások vagyunk mindenkinek más az igénye, és más az amit előtérbe helyez. Más és más helyzetben érzi jól magát, de erre senki nem figyel, erről senki nem vesz tudomást a mindennapokban. Ha belegondolunk nap mint nap előfordul, hogy megnézünk valakit az útcán, csak azért mert másnak látjuk, mint ami nekünk a normális. Megszóljuk az embereket, pl. mikor kezd tavaszodni, de még nagykabátban járnak, vagy éppen ősszel, ha még valaki papucsban mászkál. De miért, ha neki még melege van, vagy éppen még fázik.
Próbálok épp ezért mindenkit elfogadni olyannak amilyen, és néha mások fejével gondolkodni, hogy megértsem az neki miért jó.
Én nem tudnék tanyán élni, pedig sok dolog vonz oda is. Jó lehet kiszakadni a városi zajból és élvezni a csendet, a nyugalmat, a természet apró zajait. De hiányozna a sarki bolt...
Na és igen, inkább tanya, mint panelzombi. Laktam a kilencediken és láttam milyen lyukakban élni. Hamarabb leszünk mi depressziósak, mint a tanyán élő emberek ez tuti!!!

Néhány éve találkoztam egy fiatal nővel (szintén három gyerek), akiknek a tanyáján volt valami pedagógus parti. Oda voltam és meghívva. Na az ott teljesen más volt. Ő például sajtot készített, túrót, kemencében kelt kalácsot sütött, és abban, ahogy mesélt róla, és mutogatta, büszkeséget láttam. Alkotott mindeközben, ahogy marta írta (köszönöm a jó szavakat), és én szinte irigyeltem érte.
Mikor a fiaim nekiállnak főzni, eszükbe sem jut, hogy ez valami szükséges dolog lenne- ők is alkotnak, és élvezik a sikerüket.
Van egy jó ismerősöm, akinek a lakása egy ékszerdoboz. Bútorokat újít fel, macikat gyűjt, gobleinezik- csodás élmény bemenni hozzájuk- alkot.
Ezek mind olyan tevékenységek, amikben valakik feloldódnak, és teljesebbé válnak, és így egészen más a dolog, mint amit ott a boltban éreztem.
Ahogy elolvastam, amiket írtatok, és keresgéltem magamban életeket, végül én is arra jutottam, hogy az itt a lényeg, hogy amit csinálunk, azt úgy tegyük, úgy élvezzük, hogy ezzel kiemeljük a hétköznapiságból azt a tevékenységet. Valaki főz, és ezzel alkot. Más a kertjében éli ki magát. Vagy sajtot készít. A lényeg, hogy az a buta fintor ne legyen ott az arcán, mikor mesél róla. Higgyen abban, amit csinál. Akkor már sokkal több lehet az a dolog, mint "létfenntartás".

Teknős: Muszáj megjegyeznem, hogy Németh László ezen három regényét nagyjából ebben a sorrendben olvastam... Rajongtam értük, imádom Németh Lászlót. Még fontosnak tartom Édes Annát. Egy percig sem ítéltem el, mikor olvastam.
@imre42: Sokféle dologhoz hasonlunk ám meg, mert azt gondoljuk, hogy valóban ezt akarjuk. Én például az anyasággal szoktam nyomulni legerősebben, ha ilyesmiről van szó. Én ugyanis évekig nagyon sok dolgot elnyomtam magamban, mert szerettem volna tökéletes anya lenni. Nagy a külvilág nyomása is. Akkor csinálod jól, ha minden gondolatod a gyerek körül forog. Aztán megőrültem ettől. Most aztán sokan azt gondolják, nem vagyok jó anya, mivel vannak ambícióim is, saját vágyaim, igényem az egyedüllétre, a saját életre. Egyeztetek, és elismerem, hogy nem vagyok tökéletes. Hány de hány ilyen nyomás van, ami elhiteti velünk, hogy ha másképp gondolkodunk, mint sokan mások, akkor már nem is vagyunk normálisak.
@katyusa: Igazad van a tanyával. Én is szívesen laknék ott, de nem túl messze az emberektől, egy városi munkahellyel, jó kocsival, internettel, stb. Tök mindegy, ki mit szeretne, csak ezt úgy akarja, hogy bátran fel is vállalja. Akkor elhiszem, hogy VALÓBAN azt akarja.
@Merci!: Remélem, abból, amit írtam, rájöttél, hogy nem a "tanya" az, ami bánt. Olvaslak, és látom, hogy harmóniában élsz. Ez itt a lényeg, látod- e.

"A látszat néha csal. Aki színes és érdekes ember, az marad egy tanyán is, ettől ő nem lesz értéktelenebb."

Így igaz. Pláne, ha olyan a munkája, hogy el sem kell mászkálnia, csak akkor, ha éppen csavarogni van kedve. Akár külföldre is.
Sokan próbálkoznak tanyasi, vidéki életvitellel, éretlen városi aggyal. Már elnézést, hogy így mondom.
Onnan is lehet, szinházba hangversenyre múzeumokba, akár író olvasó találkozókra járni - mit hagytam ki, nem tudom, talán a Gerbaudot, vagy a Kertner strassét, esetleg Párizst. Addig más eteti a birkáimat. Megteszik szívesen.

@Doris, a komisz:
"Hány de hány ilyen nyomás van, ami elhiteti velünk, hogy ha másképp gondolkodunk, mint sokan mások, akkor már nem is vagyunk normálisak."

Persze, értem én. Csak azért néha mégis rohadt fájdalmas végignézni, hogy ez a megfelelési kényszer (ami rosszabb esetben még csak nem is belülről jön) személyiségeket zabál föl, és egységsugarú átlagembereket hagy maga után.

Teljesen igazad van, amiket felsorolátl, tényleg fontosabb és jobb dolgok. Viszon elegek ahhoz, hogy kitöltsék e az életed? Nem, hisz mellettük a hézagokban, ott vannak ezek a mindennapi cselekvések, szükségletek, amiktől nem lehet eltekinteni. Szerintem két megoldás van, hogy ezekkel jól meg tudjunk bírkózni.
1.: Valahogy szemléletmódot váltani, és megtalálni a jót, az élvezhetőt ezekben a dolgokban.
2.: Párhuzamos cselekvések. Ha tudsz, csinálj mellettük még vmi. Pl.: Főzés közben zenehallgatás, mosogatás közben beszélgetés stb.

Gratulálok a blogodhoz!

@inszeminator: De milyen kis finom élcet hallok mögötte :-)
Sajna nem az a jellemző, hogy a véresen komoly tanyasi önellátó lét segítené a személyiség sziporkázását. Fentebbi esetben bizonyosan nem így zajlik.

@imre42: Emlékek az ősidőkből. A falka csak azt tűri meg, aki nem tér el túlságosan a tömegtől. Ez így van most is, bár már valamelyest toleráljuk a sokszínűséget. Az egyénben viszont sokszor megvan, hogy próbál igazodni a megszokotthoz abban a reményben, hogy majd akkor jobban szeretik, vagyis jobban a közösség része lehet. Lehet, hogy innét jön ez a kényszer?

@Adam Bellinger: Igen, éppen így szoktam :-)
Köszönöm a gratulát!

Az viszont most már érdekelne, hogy mitől ugrott meg tegnap a látogatószám. A mai stat alapján akartam kinyomozni, hogy hol linkeltek esetleg, de csak a googlis leöltések nőttek számottevően. Fura, de jó érzés hirtelen ennyi új hozzászólót látni itt.

@Doris, a komisz: Pontosan, ahogy mondod, emlékek az ősidőkből. Valószínűleg az a gond (nyilván nem kizárólag, de többek között), hogy a civilizáció gyorsabb, mint az evolúció. A társadalom szerencsére fejlődik, de az ösztönök nem bírják tartani a lépést. Aztán néha ezektől az évmilliók óta elavult, de a mai napig is munkáló ösztönöktől vezérlve (vö. "hallgass az ösztöneidre") kezdenek el az emberek (nem csak nők) olyasmiket akarni, amikre itt és most tulajdonképpen semmi szükségük nincs, sőt adott esetben akár még árthat is nekik. Kevésbé durván, de hasonló a helyzet a szokásokkal is. De igazából ez már egy kicsit eltér az eredeti témától, és talán megérne egy külön posztot is, de én most éppen lusta vagyok megírni. :)

@imre42: És persze van, mikor ezek az akarások valódiak. Lássuk be, sok nő... sok ember van, aki tökéletesen megelégszik a sztereotíp élettel, és köszöni szépen, boldog ebben. Nem keres új utakat, nem fárasztja magát felesleges igényekkel, érzésekkel, él, ahogy az őseitől látta, és ebben pont jól el is van.
Minél több szeletét látod a világnak, annál nyugtalanabb az életed. Az enyén legalábbis. Ha anno abban a még ennél is kisebb városban 18 évesen hozzámentem volna a jómódú libatenyésztő sráchoz, akkor ma valószínűleg sokkal kevesebb szín lenne az életemben. Azt nem tudom, hogy boldogabb lennék- e (szerintem nem), de az biztos, hogy áttekinthetőbb, egyszerűbb, szabályosabb életet élnék, mint most. ha nem mr. Darcyhoz megyek hozzá, hanem egyedül maradok, ahogy terveztem, akkor egy még ennél is eklektikusabb világom lenne. Szerintem már nem is lennék az országban. Épp annyit láttam, ami bizonyos szabályok felrúgásához már bátorságot ad, de még nekem is sok megfelelési kényszerem van. van, akine pedig az egész életét ez határozza meg.
Ezért szoktam én minden vendégemnek, fiatal barátomnak azt mondani, hogy menjen mindenfelé, próbáljon ki mindent, feszítse a húrt a végsőkig, hogy ismerje meg a saját határait. Táguljon neki a világ, hogy később is szabad tudjon maradni. Szabad és független lélek.

"lepukkadt arccal, és minden érdekességet nélkülöző külsővel állt a Penny szalagja... " ezért a megjegyzésért megérdemelnéd, hogy arcon csapjanak egy heringgel - ilyet nem mondunk az ismerőseinkről, maximum gondoljuk. De nem kürtöljük világgá.

Amúgy a két különböző életmód, és az általad szétválasztott tevékenységek nem zárják ki egymást.

@lavender: Hering? Miért pont hering? Ez a nő itt egy számodra ismeretlen ember ismeretlen ismerőse, tehát vehetjük úgy, hogy nincs mondva, nincs világgá kürtölve róla semmi. Ő lehetne bárki az utcáról. Ha így lenne, akkor viszont fel sem tűnne a "szürkesége", és nem is gondolnám, hogy ez az ő "lepukkadt" valója, mert nem látnám a különbséget valamihez képest. Csakhogy volt szerencsém őt másképp is látni, így tudok viszonyítani. Pont ezért gondolom, hogy bár fentebbi tevékenységek nem minden esetben zárják ki egymást, nála talán mégis, ráadásul ez a szétválasztódá- kizáródás ezúttal nem is az ő kiteljesedését szolgálja. Ő most ilyen állapotban van, ezt sugallja, de ne legyen igazam.
Ezt most itt leírtam, bár van olyan érzésem, hogy csak véletlen tévedtél ide, és soha nem fogod a választ elolvasni.

@Doris, a komisz: Persze, hogy valódiak, pont ez velük a baj. Illetve nem mindig baj, olyankor lehet az, amikor ezek a személyiség sok egyéb vonásával viszont szöges ellentétben állnak. Amikor az illető nő fiatalon igenis kipróbált sok mindent, szabad volt és független, aztán huszoniksz évesen mégis elkezd túltengeni benne az ösztrogén vagy nem tudom, és hirtelen úgy érzi, hogy neki most azonnal muszáj "felnőnie", "megállapodnia", és a saját életét föladva pusztán részévé válni valaki más életének. Nem egyszer láttam mát ilyet. És néha teljesen lehetetlen eldönteni, hogy amikor aztán ez a nő azt állítja, hogy márpedig ő most boldog, akkor tényleg az, vagy csak önmagával is elhiteti, vagy csak udvariasan füllent. Simán mindhárom lehetséges.

@imre42: Símán. Ha valaki "füllent", mert úgy gondolja, "illik" boldognak lennie, hisz reálisan nézve miért is ne lehetne boldog, hisz van neki ez meg az, sok ember boldog lenne az ő helyében... na ez még a jobbik eset, hisz ilyenkor az ember valamelyest átlátja a helyzetét. Az, amikor elhiszi, hogy tényleg erre vágyott, az egy jó kis csapda. Úgy hazudni, hogy még maga is elhiszi, hogy msot teljesen jó minden... De ne redukáljuk ezt ennyire a nőkre. Nem hinném, hogy a férfiak minden esetben éppen azt az életet élik, amit szeretnének. Beszéljünk általában az emberekről.

Az a spec eset, amiről írtam (hogy alárendeli magát az ún. társnak, és beleolvad az ő személyiségébe), az inkább nőkre jellemző, de egyébként persze, ugyanennek más változatait művelik a férfiak is.
Az viszont, hogy az ember mennyi mindenről képes önmagát meggyőzni, néha valami egészen elképesztő. Pláne ha ellenkező esetben azt kellene elismernie, hogy esetleg hibázott. Hogy is hívják ezt pszichológusék? Kognitív disszonancia, meg az ő csökkentésére irányuló elemi ösztön?

@imre42: OFF: Ugye Imre, nem Te jelöltél 6686. barátnak az iwiwen?
iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=9781468

Nem. Ha én lettem volna, arról tudnál. :)

@Doris, a komisz: Hú, ellenben most megnéztem a linkelt profilt. Kemény...

@imre42: Na ezért kérdeztem. Ez szinte rémisztő.