Tegnap délután Szolnokon voltunk a Szigligeti színházban. A Rómeó és Júliát néztük.
Gondolatokra és emberi jelenlétre támaszkodó előadás Kiss József rendezése. A szöveg eredeti Shakespeare, a díszletek mindössze jelzésként szolgálnak a lényeghez. A helyszínek hangulatát finoman érzékeltetik a festett selyemfüggönyök és a megvilágítás. Gyakran többet mond ez, mintha fényűző pompával berendezett színpadot látnánk.
A legötletesebb mégis az a jó vödörnyi vörös rózsaszirom, ami szét volt szórva padlón. Milyen egyszerű ötlet, és mennyi érzést kifejezhetünk vele. Ha a fejem fölé dobálom, akkor a boldogságom, ha másra szórom, akkor a felé irányuló szeretetem, ha összefogom magam előtt, és lassan engedem lehullani, akkor a vérem, ami a frissen ejtett sebből szivárog. Végig játékban vannak a virágok; ha másképp nem, akkor csak a fény szóródik rájuk, s a szürke padlón szinte úgy hatnak, mintha parázson járnának a szerelmesek.
A zene szintén naturális. Templomi énekek valahonnét a középkorból. Tiszta, szűzies dalok. Mindig a legjobbkor és mindig a leginkább odaillő.
Már ha itt megállna a darab egy közepes emberi teljesítménnyel, az sem lenne rossz. Dósa Mátyás akár gyengécske is lehetne, hisz a szappanoperás múlt nem sok jót vetít előre. Nem is tudom, mit várok... Nem várok se jót, se rosszat, de inkább gyanakvó vagyok, semmint sikongató rajongó, aki most élőben szeretne olvadozni. De el kell ismerni, Dósa Matyi jól csinálja. Jó Rómeó ez a fiú. 21 éves fiú. Épp elég heves, épp elég lángoló, de még nem szirupos. Érzem benne az alázatot, ahogy átadja magát a feladatnak... Jó és jó. Különösen, hogy magyar színészre még soha nem osztották ezt a szerepet ilyen fiatalon. Nyilván, mert túl sok ez ennyi idősen, túl nehéz.
Valahogy ennyire ifjú lehet Molnár Nikolett is.
Hallott már valaki róla? Mert én nem. Talán nemrég kerülhetett ki az egyetemről? Vagy ki ő? Annyira igaz, amit játszik, hogy tán nem is játszik. Ő Júlia valójában. Az ember csak pislog, mert a könnyek már gyűlnek a szemében, néz jobbra, néz balra, és lám, mindenkié csillog ugyanúgy. És az ebben a legszebb, hogy nem azért, mert valami hatásvadász eszközzel manipulálnak, hanem azért, mert elhisszük, amit mond. Vele élünk és halunk ott a nézőtéren. Talán ő a legerősebb szereplője a darabnak, de bárkit mondhatnék, mindenki kiváló.
Nagyon, nagyon jó már, hogy annyiféle film, musical és egyéb feldolgozások után végre itt van az eredeti mű minden sallangtól mentesen. Nagy gondolatok vannak a Rómeó és Júliában, és talán épp ezért nincs is szüksége nagy díszletekre, látványos, túlexponált pillanatokra, csak erre kristályos egyszerűségre és szívből jövő emberi érzelmekre.
