Elmesélték nekem, hogy egyáltalán nem boldog. Megint megjárta, mert ez a pasi még el sem veszi. A férjétől szabadulni nem tudott, mikor már belátta sok év küzdelem után, hogy a kapcsolat menthetetlen, hiába minden erőfeszítése. Ez a mostani meg nem veszi el, pedig ennek szült is. Kettőt. A lakását kiadták, most a közös házban lakik, amiben persze nincs része, mert a pasi nevén van, ellenben az ő lakásának a bérletéből fizetik.
Akit annyira szeretett, az egy nap azt mondta, hogy "mégse". Ő meg elment, és kikapartatta a babát, mert hát így azért nem lehet... így nem vállalhatja. A férfi meg azóta veri a fejét a falba, mert az egészbe a lánya kényszerítette bele. A lánya féltékenysége. Az nem engedte, hogy együtt legyenek. Azóta is imádja Ágit, dehát már nem lehet mit tenni. Egyedül van fejbeverten, Ági meg ezzel a "keménnyel". Csak mostmár itt vannak a gyerekek is. Húzza- vonja őket, mert autót sem kap, fagyban, esőben kínlódik a biciklivel; nem tud mit tenni, ha baj van. Mikor a pici kiesett a kocsiból, és nem vett levegőt, csak rázogatta kétségbeesve, hogy legyen már valami. A nővére ugrott akkor is, hogy orvoshoz vigye őket. Ő van mellette, meg az anyja. Meg van béklyózva teljesen. Pedig én emlékszem rá, milyen volt. Elvei voltak, elvárásai. Mindig precíz, lelkiismeretes, kiváló szakember. Vidám és nevetős. Most is nevet, ha találkozunk. Éppen úgy nevet, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Pedig tudnia KELLene, hogy ennél többet ÉRdemel.