Jól van, én azért gyarapodtam kicsit a Kultúra Napján. Elmentem a Művelődési Házba, mert Dunai Tamás önálló estje volt. Na. Ilyen van nálunk. Lehozzák Dunai Tamást, és csak úgy, ingyen bemehetsz megnézni.
Odamentem fél órával kezdés előtt, mert gondoltam, majd taposni fogják egymást az emberek, hogy bejussanak, de természetesen nem úgy volt. Volt kérem szépen 8 db pedagógus, 6 db nyugdíjas pedagógus, továbbá 3 db pályaelhagyó pedagógus. Ott volt még a polgármester (akinek a felesége pedagógus), és természetesen a pedagógusok férjei. Meg is voltunk úgy 50- en kábé.
Pedig jó volt ücsörögni ott, hallgatni verseket, és D.T. zenélését. Bánhatja, aki kihagyta.
Nagyon jól klarinétozik ám, és szaxizik is remekül. Jazzt és francia sanzonokat játszott. Ez így éppen jó is volt, mindkét műfajt kedvelem fölöttébb.
Azt mesélte, hogy mikor hazamegy esténként, gyakran betesz egy CD- t a lejátszóba, üldögél, aztán előveszi valamelyik hangszerét, és játszik rajta. Hallgatja a jazzt, és hozzátesz magából a muzsikához. Mondjuk hozzáfúj Oscar Petersonhoz. Elmondott egy Radnóti verset is, amit 30 éve a feleségének tanult meg. Aztán felolvasta a gyerekei verseit.
Azon filóztam, miközben ott ücsörögtem, hogy mennyire különböznek az emberek egymástól. Dunai Tamás zenével tölti az idejét, valaki más pedig SOHA életében egyetlen verset sem olvas el. Van, akinek semmit nem mond az a szó, hogy kultúra, van, aki pedig úgy veszi magához, mint a mindennapi vacsoráját. Élnek egymás mellett az emberek, az egyik zenélget, ha ráér, a másik mered a tévére, az egyik gondolkodik, ha van egy kis nyugalma, a másik alszik. Ugyanabban a világban élnek, csak teljesen mást látnak belőle. Mindenki azt, ami neki fontos.