Én nem tudok csúszópénzt meg hálapénzt adni. Csúszót a legkevésbé. Ha például valakim kórházba kerülne, fogalmam sincs, hogyan nyomnám az orvos zsebébe a borítékot, remélve, hogy ettől majd többet, jobbat kapok, mint egyébként. Ez azért van, mert úgy érzem, ezzel alulértékelem az illetőt. Feltételezem róla, hogy anélkül nem teszi meg, amit kell. Ha viszont az adott személy "nem olyan", akkor megsértem egy ilyen hozzáállással.
A másik meg az, hogy dühít is a "dugdosás". Mindig azt gondolom, a másik embernek sem adnak plusz jövedelmet, és mégis dolgoznia kell. Nekem is dolgoznom kell. Akkor meg miről beszélünk?
Még a hálapénzzel is bénázok folyton. Teljes zavarban vagyok, és nem tudom kezelni a helyzetet. Ahogy azt sem tudnám, ha én kapnám. Mikor Nagyfiam született, és jöttünk haza a kórházból, összeállítottam egy ajándékcsomagot, amelyben volt egy boríték a hálapénzzel. Gondoltam, így nem olyan direkt, és átlátszó a dolog. Az orvos csak elvette, lerakta, és már futott is. Később jutott eszembe, hogy mi van, ha továbbadta, vagy kivágta a francba- nem látszott ugyanis túl boldognak tőle.
Ma reggel pedig hallgatom a rádiót, ahol a béna ajándékok elpasszolásáról beszélnek, és lám- lám, valaki azt meséli, hogy van egy doktornő rokonuk, aki egyszer egy ajándékcsomagban kapott nem kevés lóvét. Nem sokkal utána a nő valami névnapba ment, s ki sem bontva a csomagot, vitte tovább ajándékba. Az ünnepelt csak lesett, tán még meg is kérdezte: Na, és ez a sok pénz mire föl?
Kínos jelenet.
Nekem is kínos volt hallani. Mintha a saját félelmeim keltek volna életre a múltból. És ha meggondolom, mikor pár év múlva mentem hozzá újabb szülésre, mintha nem is lett volna olyan készséges... Lehet, hogy kevesellte a "csomagot"?