Sikerült egyetlen éjszaka alatt elolvasnom, s közben elég sokat töprengtem. Nagyjából minden harmadik oldalon felmerül a könyvben valamiképpen a "nőség". Eleinte abban a fájdalomban, ahogyan egy 19 éves lány tud szenvedni a szeretetlenségtől. A férje, akit imád, nap mint nap megalázza azzal, hogy hidegen, érzéketlenül öleli, majd betegséggel fertőzi meg. Később a háborúban, mikor számlálatlanul erőszakolják meg az orosz katonák, aztán már belefásulva "fizet" magával. Egy csésze tejért, egy információért, amivel megmentheti a férfit, aki százszor bántotta.
Később pedig Péter, az orosz katona megjelenésekor, aki azzal jelzi igaz szerelmét, hogy azt mondja (mutatja) a nőnek: Nem kell az ott lenn, nem bántalak. A szívedet akarom.
Vajon ki találta ezt így ki, hogy a nők ennyire sebezhetők?
Ha egy országot leigáznak, az az első, hogy a nőket megerőszakolják. Nem hiszem, hogy emögött pusztán kielégületlenség van, inkább arról szól, hogy ezzel mintegy a népet is megtörik. Betörnek a legbennsőbb világába, és elveszik, használják azt.
Különös, ahogy Polcz Alaine ír arról, ami a háborúban történt vele. Azt gondolnám, akárhány év telik el, gyűlölet és undor lenne minden szó, amit leírhat az ember. Ám ő tárgyilagos, rövid tőmondatokban fogalmaz arról, ami történt, és arról is, mit érzett akkor. Akkor. Hogy most mi van? Egyetlen helyen érzékelem, hogy felkavaró neki még most is, méghozzá, mikor a visszatérő rémálmát írja le. Oroszok elől menekül éjjelente.
Amúgy nincs sértő, bántó mondat, sőt, olykor meghitt, vagy játékos perceket említ, amit a katonákkal töltött. Mint aki tudomásul veszi, hogy az erőszak a háborúval jár.
Sokkal nagyobb fájdalom neki az, ahogy időről időre Jánosban kellett csalódnia, akiért feladta az álmait, s aki rövid házasságuk alatt semmibe vette, és hazudott neki. Mintha ez sokkal mélyebb seb lenne, mint amit az erőszakoskodások ejtettek. Nem is tudom... talán épp azért ez a tárgyilagos hang, hogy tudja a távolságot tartani mindazzal, ami történt. Néha erre gondoltam olvasás közben. Azért ír ilyen természetesen, hogy ne kelljen újra átélni, ami ott volt. Vagy csak én érzem nyugodtnak a leírásait? Mintha nem az lenne a célja, hogy együttérzést, szánalmat, vagy szomorúságot váltson ki belőlem, csak az, hogy mindezek a borzalmak össze legyenek gyűjtve egy könyvben. Hogyan élte meg egy fiatal lány a háborút, és a férjezett magányt? Én olvasom a szavait, és azt gondolom, ez éppen az, amire azt mondanám, én biztos nem tudnám- akarnám túlélni. Én biztos foggal- körömmel harcolnék. Öljetek meg inkább! Aztán az jut eszembe, dehogynem akarnám túlélni! Szépen megadnám magam, és nézném a plafont, vagy fizetnék egy csésze tejért. Így megy ez háborúban. Sokaknál még békében is.
Később azon tűnődöm, vajon van- e bennem, van- e mindannyiunkban valamennyi ebből a nőségből. Hogy könnyedén csigába lehet tekerni, és eltörni a gerincünk*, s aztán a halál árnyékából is előmászunk emberként. Makacsul nőként**.
Nem tudom. Ha ott lettem volna, tudnám.
Azt tudom, hogy a testem védtelen, a lelkem pedig csak az enyém. Azt tudom, hogy egy pillanat alatt földre ránthatnak, de tíz körömmel is kikapaszkodom, talpra állok, kimosom a bugyim***, s megtisztulva várom a jobb időket. Hogy ez mennyiben rokon azzal, amit olvastam, azt sem tudom, mert én itt vagyok, most vagyok, de nő vagyok.
"Elhagytam, mert szerettem, és tudtam, hogy végem van, ha mellette maradok. Olyan volt, mint mikor az ember odanyújtja a fél karját: vágjátok le, mert ha nem, elüszkösödik az egész testem. "
* : A megerőszakolás bevett formája volt, hogy a nőknek a lábát felhajtották a fülük mellé, és térdelésből nehézkedtek rájuk, észre sem véve, hogy megroppantják a nő gerincét.
**: Polcz Alain később az élete árán is vállalta volna a gyerekszülést az orvosok tiltakozása ellenére.
***: A mosdatlanság miatt a rengeteg vér, ami az erőszak után napokig folyt belőlük, kérgesre, durvára száradt a fehérneműben.
