Virtuális varázsceruza
2007.12.09. 08:54 - Doris, a komisz
Címkék: blog nő szerelem gondolatok napló életem
Tegnap bírtam végre találkozni a főnökömmel.
Fura ez a munka.
Meg ez az egész virtuális létezés.
A főnökömet 4 hónapja "ismerem" levelekből, telefonból. Közben itt lakik 20 km- re. Ilyenkor az van, hogy figyeled a stílusát, hallod a hangját, és szép lassan kialakul benned egy kép róla- hány éves, milyen megjelenésű stb.
Tegnap pedig ott wellnesseltünk szinte mellettük, így este beszaladtunk hozzájuk, mert bartertermékeket kellett szétosztani. Azért a többes szám, mert nyilván családdal voltam. Így végre láthattam. Félig- meddig jött be az elképzelésem. A kora abszolute mellé- hangja után ítélve sokkal fiatalabbnak gondoltam- a többi pászol. Ez jó.
Hogy én milyen hatással voltam rá és a feleségére, azt nem tudom, bár azt igen, hogy a felesége egyszer megdöbbent, mikor megmondtam a koromat. Addig csak a bejegyzéseimet látta az online irodában, és a leveleimet. Azt mondta, sokkal fiatalabbnak gondolt...na persze, volt egy- két idétlen beírásom.
Tudod, mikor egy napon már a harmincadik céggel beszél az ember, kissé elfárad agyilag- ilyenkor nálam védekezésképpen a humor jön elő. Hogy ne fásuljak el, a céginformációs lapokat próbálom másképpen fogalmazni.
Ebből jönnek ki érdekes dolgok.
Gondolom, ezért gondolta, hogy valami 20 éves vadorzó vagyok.
Szóval dolgozunk, sose látjuk egymást, csak azt, hogy ki online a munkatársak közül, vagy az igazgatóságon. Közben mégis munkaközösség vagyunk.
Lassan azért megszokom.
Hiszen barátom is van itt fönt. Olyan, akit sose láttam, és egy éve levelezünk.
De veszélyes üzem ez- ha az érzéseidet belevonod. Erről tudnék mesélni.
Barátság és szerelem a hálón...hajaj. Lehetnek nagy döbbenetek és melléfogások.
Ettől függetlenül művelem ezt a műfajt folyamatosan.
Most is levelezek többekkel. Jönnek...megtalálnak.
Itt vagyok, ott vagyok, jön egy levél, megy egy válasz, ide- oda...és hidd el, érdekes emberek.
A blogot is ezért szeretem. Olvasgatom őket- van néhány kedvencem. Szép lassan felépítem mögé az embert, a házat, az utcát. Egy életet.
A másik fórumon, ahol naplóztam, néha kaptam ilyen üzenetet: mégis furcsa így kitenni mindenki elé festett tányérra érzéseket, történéseket...morbid. Gátlástalan.
És gondoltam: vajon miért? Nem ismer egyikük sem. Olvashatnak és elképzelhetnek. Lehetek bárki, az utcán elmennének mellettem. De az életem adhat valami pluszt, ha mást nem, mesét. Felnőtt mesét.
Az egész olyan...olyan, mint gyerekkoromban a kedvenc rajzfilmem: A varázsceruza. A kisfiú, aki a ceruzájával rajzol, és minden megelevenedik a vonalak nyomán.
Csak itt én rajzolok, meg te rajzolsz, és a másik fejében kel életre a világod...
Tetszik
0
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://doris.blog.hu/api/trackback/id/tr2257580
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
