Jó régen olvastam már. Jó volt, szép volt, élveztem elmerülni a hangulatában.Aztán megcsinálták a filmet, nem néztem meg...nem is igazán érdekelt, mert nem akartam szétrombolni azt, amit a könyv hagyott bennem.
Most viszont hazahoztuk, így hát nekiültem.
Hmmmm, akár a másik kedvencem, az Értelem és érzelem....olyan igazi cizellált, udvarias, mélyben izzó szenvedélyek.
Arra gondoltam, nagyon jó lett volna akkor élni- sőt talán éltem is.
Arra gondoltam, az akkori szabályok, az illem, a társadalmi elvárások, olyan kapaszkodók voltak az embereknek, amik igazán segítettek eligazodni a világban.
Nehéz lehetett sokminden persze, de a szokások megakadályozták, hogy az ember nagy hülyeséget csináljon adott esetben.
Aztán arra is gondoltam, hogy ezek az elfojtások tették olyan értékessé a szerelmeket, a barátságokat, az adott szót....mert nem volt olyan egyszerű kimondani őket.Lehet- e manapság igazán romantikus, plátói, vágyakozós, kivárós, nagyra értékelt szerelem?
Egy olyan, amiben ha célt érsz, az valódi (lelki) beteljesülés...
Hát hiába... olyan romantikus, bömbölős, szenvedős, XVII. századi, csipkeruhás, zongorázós, teázgatós Lizzy is bújkál bennem nyilván.
Csak remélni tudom, hogy tényleg jártam ott és akkor...
