Ezt néztem ma.
Az alábbi linken utána is olvastam.
Jól van. Tudom, hogy Golden Globe, jó kritikák, miegyéb.
Tudom, hogy valamelyik filmes blogger már biztos megírta, és sokan láttátok is.
Én most.
hu.wikipedia.org/wiki/A_m%C3%A1sik_%C3%A9n
Jodie Foster az egyik legkifinomultabb színésznő, akit valaha láttam.
Örültem, mikor a film első két percében hallgattam azt a kis monológot, amit mint rádiós műsorvezető elmondott
Olyan volt nekem, mint egy blogbejegyzés. Közel is éreztem magamhoz, mert éreztem, hogy úgy készült, ahogy az enyémek. Élsz, nézelődsz a világban, aztán a tapasztalások átmennek rajtad, és valami mássá gyúródnak. Bekukucskálsz a történések mögé, vagy felidéznek benned gondolatokat, érzéseket.
Gondoltam rögtön, ez a film már csak jó lehet.
Sztorit nem írom le, mert a linkre kattintva elolvasható.
Jobb, ami mögötte van.
Hogyan formálhat át egy tragédia egy másik emberré?
Milyen vívódásaid lehetnek magaddal, amíg úgy döntesz, hogy az irányítást, az igazságosztást a kezedbe veszed?
Milyen az a pillanat, mikor az önvédelemből vásárolt pisztolyt először elsütöd?- még csak azért, hogy megvédd magad.
Hogyan érzed meg ebben a "hatalom ízét"? A lehetőséget, hogy Pókemberként járva az éjszakai várost a világ megmentője légy.
Hogyan tudod az eközben háborgó érzéseidet valamiféle virágnyelven kibeszélni magadból az éteren át?
Még izgalmasabbá teszi az egészet, hogy Erica élete eközben összekapcsolódik a rendőrével, aki a nyomozásokat vezeti- éppen az általa elkövetett gyilkosságokban. A felügyelő legnyomasztóbb problémája, hogy hivatalosan tehetetlen a bűnözőkkel szemben. Erre megy rá a házassága, önbecsülése...az egész élete.
Igazándiból hálás a rejtélyes igazságosztónak.
Végül, mikor rájön, hogy ki rejtőzik a pisztoly mögött, fedezi is a nőt. Nem a személyes szimpátia miatt. Sokkal inkább amiatt, hogy legbelül, az ösztöneivel ő is azt érzi: Ez így igazságos.
Azt olvastam az egyik kritikában: Erica nem képes belenyugodni abba, hogy akik meggyilkolták a szerelmét, őt magát pedig félholtra verték, szabadon mászkálnak.
Nem, én egyáltalán nem így gondolom. Nem gondolom, hogy ez tudatos választás. Csak később válik azzá.Ő fél. Iszonyatosan.
Mindössze ezért vesz egy fegyvert. Rögtön ezután kétszer kerül olyan helyzetbe, hogy használnia kell.
Csak ekkor lesz határozott döntés a gyilkosság- mikor egy közismert bűnözőt, illetve saját támadóit keresi meg.
Őrületes változásokon megy keresztül ez a nő, és éppen ez ennek a filmnek a lényege. A sztori csak ráadás.
A másik én az a típusú mozi, ami közben még levegőt is alig mersz venni, nehogy egyetlen mondatot is elszalassz belőle...mikor minden érzés benned is lejátszódik...mikor azon jár a fejed: én vajon mit tennék?...mikor muszály utána beszélgetned róla, vagy leírni a gondolataid.
Semmiképp nem a "felejthető" kategória.
