Barátnőm befejezte a felújítást.
A régi, rozzant házikóból tip- top friss szagú lak lett.
Sosem értettem, mi fogta meg abban a házban? Miért nem lehetett annak idején egy jobb állapotút, jobb helyen fekvőt...egyáltalán: egy jobbat venni.
Elmondta tegnap.
Elmesélte, hogy mikor keresgélt, több házat megnézett, de valahogy újra és újra vissza kellett mennie ODA, ahhoz az öreghez. Nézegetett befelé a kertbe, leskelődött az ablakon...végül felhívta a tulajt.
Megegyeztek, találkoztak, bement végre, körbejárt.
Olyan volt, mintha hazaért volna.
Nem sokkal később megszületett a szerződés, ők pedig beköltöztek.
Egy napon egy terepjáró állt meg a ház előtt, és emberek szálltak ki, fotózni kezdték a házat. Barátnőm persze (aki elég gyanakvó) kiment, és számon kérte, hogy miért ez az érdeklődés.
Akkor az emberek elmondták, hogy ők itt voltak unokák, csodás volt, és ezért járnak vissza ide gyakran.
E. behívta őket, és elmeséltette a ház történetét.
Kiderült, hogy akik építették- illetve a feleség- még ma is él tőlünk jó 50 kilóméterre. Ez a közel 100 éves nénike az ő nagymamájuk. Csodás harmóniában éltek ott a párjával, és ezt sugározták bele unokáikba is. Ezért a nagy ragaszkodás, a fotózás.
Aztán eladták a házat, és akik megvették, egy idő után elváltak. Mindketten újraházasodtak (egyiküknek még lett is új gyermeke), aztán mindkettőjük új párja meghalt. Akkor ők ismét egymásra találtak, és éltek tovább ABBAN A HÁZBAN.
Amíg el nem adták.
Mennyi mennyi pozitív energia, törődés, szeretet beleivódva a falakba.
Mi minden befolyásolhatja vonzódásunkat vagy idegenkedésünket helyektől, házaktól? Mennyi érzelem tapadhat tárgyakhoz, amik velünk élnek?
Van, ahol jól érzed magad, van ahol nem szeretsz.
Tárgyaink, amikhez ragaszkodunk, amik közt élünk, átveszik a rezgéseinket...és talán tovább is adják azokat.
