Megbeszéljük. Találkozunk.
Már régen várom. Ritkán van ilyen, csak néha levél az iwiw- en, mi van veled?... vagyok...jól vagyok.
Odaérek, mikorra beszéltük, ő már ott van.
A kávézó félhomályában szinte ragyog a márványszínű arca.
Felderül, mikor meglát.
Kapaszkodunk az utolsó infókba, amiket egymásról tudunk.
Még mindig? Vagy azóta mit? És ugyanott?
Elmondja, hogy mennyire nem jó itt, és örül, hogy már Pesten él.
Lakberendez, fest és tetovál.
Tavaly kigyulladt a kispolszkija, miután már bejárta vele az országot és Szlovákiát.
Hm...ennyi volt a kiskocsi élete...nekem nem kell magyarázni, volt nekem is. :-). Azóta busszal jár. Egyszer csalánkiütése lett rajta, mert allergiás rohamot kapott egy fájdalomcsillapítótól...ciki volt, mert lángolt a feje, és annyira viszketett, hogy sikítani tudott volna...a polszkiban kevésbé feltűnő lett volna....
Egy hónap múlva megy Mallorcára.
Melózni.
Élni.
Jutni valamire.
Olyan szép most is, mint kislánykorában. Olyan finom, és áttetsző.
Persze megint beszélünk a régi időkről- mindig beszélünk róluk...
Mikor a fűzfák alatt tartottuk a tanórát, és az válaszolhatott a kérdésekre, akinek a labdát dobtam....amikor a testükkel összekapaszkodva formáltak hajót, erdőt, vihart...mikor eljátszottuk a honfoglalást, a vérszerződést...mikor nap nap után készültünk a fesztiválokra...mikor egy félnapos beszélgetést szántunk rá, hogy valakit- aki kirekesztette magát a közösségből- "visszahozzunk" a csapatba....
nevetünk nagyokat, és azt veszem észre, hogy megemelem a hangomat, és egyre felszabadultabb vagyok...mintha ittam volna.
Mikor elbúcsúzunk, még mindig jönnek az emlékek.
Soha semmit nem úgy csináltunk, ahogy mások; soha nem volt annyi lecke, mint máshol; soha nem haladtunk úgy, ahogy a tanmenet (ez a varázsszó az iskolában: TANMENET) előírta.
És mégis mindig végeztünk, mégis mindig tudták, amit kell, mégis ment minden klasszul.
Azóta sem volt ott olyan csapat, mit ők.
Ha becsuktuk az ajtót, egy hermetikusan elzárt világban éltünk.
Nem ŐK és ÉN, hanem MI.
Csodás volt. Művészet volt.
Hálás vagyok nekik azért a néhány évért.
