Már egynehányszor megjegyeztem, hogy egyre inkább herótom van az Iwiw nevű közintézménytől.
Jelen pillanatban ismerőseim száma erősen a 600 felé tendál (felét sem ismerem), tehát teljesen átláthatatlan az egész, és egy időben undorító körleveleket is kaptam (aztán a módszeres küldözgetőket letiltottam- azóta nyugalom van ezen a téren).
Néha azért felmegyek, megnézem az új jelöléseket, meg egyáltalán körülnézek, mi van arrafelé.
Ma reggel meglepve tapasztaltam, hogy időközben vagy 8 klubnak tagja lettem (ez az új mánia- már klubokat alapítunk- höhö).
Egyelőre nem tudom, hogyan törölhetem magam belőlük, mivel nem is jeleztem senkinek, hogy vágynék tagja lenni mondjuk a Remény, a Bájos nők, az Optimista és egyéb mondvacsinált közösségeknek....nevetséges, komolyan mondom. (Pihent agyú, ráérős emberkék).
De mindegy is...ennél sokkal érdekesebb, hogy mint kiderült, pár hete rám kattolt az unokatestvérem.Ollalááá...
Nagyon bírtam a fejét gyerekkoromban. Párszor nyaraltunk is egymásnál, de sajna a szüleink nem voltak jóban, így hát ez egy idő után elmaradt.
Én kerestem őt többször az iwiwen- hasztalan.
Ő meg erre bejelöl.
De csak így basszus, ahogy a szomszéd kutyáját bejelöljük: katt.
Ezt amúgy sem értem sokszor....ezer éves ismerősök, akiket időtlen idők óta nem láttál, egyetlen "üdvözöllek bébi" megörülés nélkül nyomják meg a gombot.
Na, azért ezt nem ússza meg ilyen könnyen.
Mert én azért írtam neki. Na nem túl hosszút (már megszoktam, hogy óvatosan adagoljam magam az embereknek :-) ), de annyit igen, amiből már kommunikáció indulhat.
Nem értem.
Abban a nagy, semmitérő kavalkádban, ami a portálon működik, szinte ajándék egy VALÓDI ismerős. Egy rég nem látott, rég szeretett, emlékekkel színesre festett név....miért kezeljük azt is ilyen flegmán?
Lehet, hogy megalapítom a Valódi ismerőseim klubot...lassan ideje lesz.
Erről jut eszembe: Hosszas gondolkodás után mégis átküldtem a linket A Bélának- ha még emlékszik valaki a posztra doris.blog.hu/2008/03/26/a_bela.
Igen, emlékszik mindenre- hát persze :-), én mondtam.
Azt mondja, többször elolvasta a történetemet, és meg is köszönte (elegánsan, kedvesen, kifogástalan helyesírással) mert nagy- nagy örömöt okozott neki- bezony ám!
Ennyi. És nem is kell több. Mert mennyire elmázolná azt, ami a szívünkben él, ha hétköznapi "felnőttem és dolgozom és élek" általánosságokkal összemaszatolnánk a gyerekkor tiszta barátságát.
Vannak ilyen kapcsolatok is- bizony ám.
