ez volt a nap bölcsessége amit a tanár mondott neked..tetszik..és mélyen igaz..

A történethez: jómagam matek-kémia szakot végeztem, és fősuli előtt nulla voltam a humán tárgyakból. A fősulin kezdett el hiányozni az, amit korábban nem szerettem, talán mert a szikár természettudomány velébresztette bennem a másik oldalt. Abban a négy évben szerettem bele a történelem némely korszakába, akkor figyeltem fel a költészetre, a valláskritikára, meg egyáltalán a filozófikus szemléletekre, egyben erősen kelet felé fordultam. A hideg vizsgáztató módi mindig zavart engem is.
A tanárod - ha jól értem, akkor még nem ismerted fel benne az emberi mélységeket - kiválóan látott téged. Nem véletlenül kérdezte tőled. És akkor még valószínűleg egészen másként láttad Te is a világot. Talán azóta láttad a Hegylakót, és rádöbbentél az igazára - és a tanár igazára is. Az örökélet egyrészt céltalanná tenne - nem gondolom, hogy a Nagy Ellenség elpusztítása célnak lenne nevezhető -, másrészt egyébből sem állna az életed, mint veszteségekből: mindenki meghalna mellőled, akit szeretsz, és végletesen magadra maradnál, a sok vesztés felőrölne úgyis. Ez tragikus érzés, és úgyis a halált választanád - örökéletű lévén önkezeddel. Nem gondolom, hogy bárkinek ez kellene. Jó ez így, ahogy van.

Fentihez talán ezt ajánlanám:
www.indavideo.hu/video/Ki_akar_orokke_elni
Hát kellene ez nekünk?

Mellesleg fenti filmidézet beillene a Zenés cikkhez is, mert igen mélyenszántó.

ez tetszik..mélyenszántó..kádárapánk szavajárása..mindemellett igazat adok,kelgyonak

Hát igen! =)

kelgyo: Szeretem azt a filmet.
Azért az milyen érdekes, hogy valaminek az értékét pont az elmúlása adja. Sokszor találkozom azzal a gondolattal például, hogy az ember nem is sejti egy adott helyzetben, hogy akkor éppen milyen boldog, vagy milyen jó dolga van. Később, mikor már visszaemlékszik, akkor jön rá, hogy mennyire jó volt.
Szomorú ez. Nem tudom ezt normálisan kifejezni, csak így. Szomorú, hogy az életet éppen a halál teszi értékessé.
Apropó: Nem tudom, mit kell nézni. Nekem az jön be: Repülő pénisz támadja meg Garry Kasparovot :-)...hát nem tom...nem nagyon érzem az összefüggést :-) De vicces azért.

Doris: érdemes úgy tesztelni a saját helyzetünket - mondjuk boldogság, de akár más ügyben is - hogy megnézzük, milyen helyzetben élnek még emberek. De sokszor mondjuk, hogy mi csak ne szóljunk egy büdös szót sem! És ilyenkor kicsit jobban érezzük magunkat.
Tényleg szomorúnak tűnik, de ha belegondolsz, ez az élet rendje, és abszolut normálisan fejezted ki.
Nem értem, miért jön be az a dolog neked, ha a linket megnézed, nem is lehetne más, mint a Hegylakó részlet... Furcsa. Más is így látja? :-O

kelgyo: Ettől mindig baromi ideges leszek. Nem szeretném a saját örömöm azzal mérni, hogy másoknak milyen szar. nem szeretném a jólét utáni áhítozásom azzal mérni, hogy vannak szegényebbek, nem szeretném a kapcsolatom minőségét azzal mérni, hogy mások milyen rosszul élnek. Nem szeretném magam a negatív oldalhoz viszonyítani és úgy elnyerni a megnyugvást. A mérce bennem van, sőt, én vagyok a mérce, és ahhoz viszonyítom az életem minőségét, amik az én vágyaim. Utálom, hogy az emberek mindig másokat lesnek, és a maguk "pozícióját" ahhoz képest ítélik jónak, vagy rossznak, hogy hány embernek rosszabb vagy jobb, mint nekik.

Pedig sokszor előfordul, hogy panaszra nyílna a szánk, de nem tesszük - pont azért, mert bitzony tudjuk, hogy viszonylag kevés okunk lehet rá. Doris, minden ralatív, még a bajok is. A belső mérce is változhat a tények ismeretében. Nem? Ettől nem mi leszünk mások, a bajok, a boldogság sem lesz más, csak a szemüveg, amin át nézzük. Msáokét és a miénket.

Igyekszem minél kevesebbet panaszkodni. Soha nem vagyok elégedett, mert tudom, hogy ez még mindig nem pont az, ami az ideális. vannak azonban nagyon örömteli pillantaim, és alapjában véve elégedett vagyok az életemmel (saját mércém szerint)- viszont csiszolgatni szeretném.
Mindenképp azt gondolom, hogy az csak lehúzó lehet, ha lefelé néz az ember. Ja, hogy vannak még alattam is, akkor minden jól van így., és már illendő lenne boldogan élnem, amíg meg nem halok...próbáltam, nem én vagyok, nem megy. Ha viszont a napjaim az én belső ideám szerint zajlanak (nagyjából), az én értékrendem szerint értékelhetők jónak, akkor teljesen elégedett vagyok a pillanatnyi helyzetemmel. És azért van ilyen is ám. Meg volt olyan is, hogy mindenki azt gondolta, mi a fenét akarok én, mikor másoknak sokkal rosszabb...hidd el, ettől baromira nem éreztem jobban magam, csak ráadásul még dühös is lettem.

:)