Nos, megnéztem az Indexen ezt a Fodor- Orbán találkozót. Annyira talán nem is vészes a helyzet. F. G. azért óvatosan bánik a kijelentésekkel. Bár én már nem tudom, mi itt a vészes. De rájöttem, mi zavar a legeslegjobban ebben a Fideszes nyomulásban...
Szóval én mindig azt tanultam, hogy mikor bárhol egy asztalnál vagyok, akkor várjam ki a soromat. Ha vendég vagyok, akkor vegyem ki a szelet süteményemet szépen kultúráltan, tudva és betartva az illendőséget. Ha nekem van vendégem, akkor pedig főleg vegyek vissza az arcból és ne az enyém legyen már a legjobb falatka.
Így aztán nagyon nagyon nehezen tudom bevenni, ha valaki gátlástalanul és türelmetlenül törtet az asztalhoz. Félrelök mindenkit és kézzel esik neki a tortának, vadul belemarkolva, feldúlva a tejszínhabot, letördelve a gyetyákat, ordítva bele az arcokba, hogy neki ez jár, mert ő tudja, hogyan is kell az ilyen csemegékkel bánni, és most azonnal meg is mutatja. Olyankor legszívesebben azt mondanám: nahát neked aztán nem. Egy szeletet se. Ülj be a sarokba és tanulj jómodort!
Nahát. Ez a bajom ezzel a találkozóval, és O.V. minden megnyilvánulásával. Mert amíg az SZDSZ azt mondja, cselekvési program, vagy szakértői kormány megoldás lehet, addig O.V. mindent elvet, és kizárólag előrehozott választásért toporzékol.
Én meg nagyon nem szeretném, ha már megint undorító papírfecnikre szórná az ország a pénzt addig, amíg van más megoldás.
Ah, előre látom a leállított építkezéseket, a visszavont intézkedéseket, az újabb hatalmas nullát, ahonnét kezdenénk sokadszor. Rosszul vagyok a nulláktól. Nem akarok már nullákat. Sem nagyban, sem kicsiben. Egy hosszú viszonylag permanens egyenest szeretnék látni, ahol egyik dolog épül a másikra és haladnak előre a dolgok...
