Szeretem a strandok illatát. Klór és víz és napfény...olaj, naptej, őszibarack.

A legjobban a strandok fabódés wc- jének illatát szeretem.

Behúzod az ajtót magad mögött, a járólap csúszós és saras, hallod kintről a sikítozást és a csobbanásokat. Ott vagy velük, de mégis egyedül.

Az átforrósodott fának is van egy különös illata...nem is tudom, mire emlékeztet....talán a régi vadkerti üdülőházakra. Vagy az úttörő táborra, amiben egyszer voltam hetedikben. Vagy a drámatáborra, ahová gyerekeket vittem annak idején...nem tudom pontosan. Vagy az is lehet, hogy az egész kibomló kamaszkoromra, mikor nyaranta a strandon lestük a fiúkat a barátnőkkel, és épp csak éreztem magamban az ébredező nőt.

Ha most bemegyek beviszem a gyereket pisilni, még valami előjön belőle, valami megfoghatatlan jóérzés. Álldogálok a vécében, és felidézem magamban ezeket szépen sorjában.

Az átforrósodott bódéban.