Doris naplója

Azt gondolom, hogy düh.
Fojtogat napokig, robbanok, gőzölgök, semmi nem jó.
Aztán magam vagyok.  Berreg a csiszológép, és amíg a kék lámpa alatt köt az anyag, jár a fejemben sokminden.  Szemben a tükör, nézem magam...sorban minden  mászik elő, belülről bombázza a homlokomat a sok kérdés, a "mi lenne, ha", a "mi lett volna akkor", a "miért éppen úgy"...
Már nem  düh. Csak olyan fáradt- szomorú.

Mr. Darcy kérdezi, mi ez az arcodon, mivel ölöd már megint magad?
Mondom.
- Mindenkinek van rossz döntése, az élet teszi ezt veled.
- Nem, én teszem ezt veletek.
Most meg már olyan sírós- bánatos.

Átölel, aztán a többiek is. Így még rosszabb. Minek ölelgetnek, mikor haragudniuk kellene...
És már megint ott van a torkomban. Az a fojtogató, lobbanékony düh.

Jobb lenne, ha most utálna valaki.