Reggel a szombati kávénkat iszogattuk, mikor leült mellénk a pincérlány. Csevegtünk mindenféléről, aztán elmesélt egy 2 napos történetet.
Ez a kávézó nonstop- ez azért van, mert így a 18- 20 éves lányok a hely őrzését is ellátják éjszakánként...nem kell attól tartani, hogy betörnek és kipakolják a helyet.
A minap egyikükre rátört egy fickó, aki most szabadult a börtönből, ahol emberölésért ült. Szóval bement a csávó egy pisztollyal, és azt mondta, ő itt ma valakit le fog lőni. Aztán felmászott a pultra, ráfogta a pisztolyt a kislányra és megismételte fentebb említett elhatározását. Hm...igényesen szórakozott, ahogy Jocó mondta volna a Torelliben úgy jó húsz éve.
Néztek egymás szemébe (érzed azért a pillanat súlyát, remélem), aztán hirtelen...elment a villany.
Az egész utcában.
Ekkor a kislány felkapta a telefonját és kirohant a kertbe. Hívta a rendőröket, polgárőröket, de természetesen nem jöttek ki (nálunk sose jönnek ki. Gyakorlott vendéglátós már a barátait hívja rögtön).
Ott kommandóztak egy ideig a bokrok közt, és szegény kislány azon bosszankodott, hogy még el sem tud bújni, mert olyan tejfehér bőre van, hogy messziről világít a sötétben.
Végül egy barátja jött, és valahogy elment Rambo...hm, azóta is szabadon lébecol az emberek közt valami pisztollyal, ami nem műanyag.
Jó, mi?
Nálunk vannak ilyenek sokan. Nem véletlen a könyvtáros néni megjegyzése a rosszalkodó gyerekekre: Itt legalább biztonságban vannak.
És még egy, ami eszembe jut- már csak a lámpa miatt. Arra gondolok, hogy azért a Jóisten néha...nem mindig, de néha mégis éppen jókor tud odanézni és egy ügyes megoldással segíteni, ha bajban vagy.
Capuccino
2008.07.26. 20:33 - Doris, a komisz
Címkék: szórakozás emberek életem
Tetszik
0
A bejegyzés trackback címe:
https://doris.blog.hu/api/trackback/id/tr68586989
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.