Gyakran ülök egy- egy postom fölött és azon gondolkodom, hogy talán ezt most nem kellene nyilvánossá tenni. Talán meg kellene tartani privátban. Merthogy túl sokat mond rólam, mert nem jó képet fest rólam, mert ezért vagy azért. Aztán legtöbbször mégis kiteszem őket.

Ennek az az oka, hogy rájöttem, nem zavar, ha nincs túl jó képe valakinek rólam, viszont ha valaki akár csak egy percig elgondolkodik azon, amit olvas, akkor már érdemes közölni őket.
Ha valaki végiggondolja a párkapcsolatát, a szüleihez való viszonyát, a világhoz való viszonyát, az álmait, a céljait, az anyai érzéseit és esetleg arra jut, hogy ő teljesen másképp látja, mint én, akkor is jó, mert legalább gondolkodott rajta.
Ha valaki azt gondolja, ez a nő egy idióta, az sem baj, hisz nem fog holnap szembe jönni velem az utcán és a szemembe vágni a véleményét.
És ha igen, még az sem gond.


Szóval ez a nagy körítés azért kellett, mert bi mesélte, hogy volt egy postom doris.blog.hu/2008/07/26/killing_me_softly , ami őt erősen megérintette.  Én pedig eközben arra gondoltam, hogy éppen így jó. Éppen ez a jó.
Ha van pár sor, ami egy pillanatra megállít és elgondolkodtat valakit, akkor már érdemes megmutatni. Itt én úgyis csak egy regény vagyok.
Embermese.