Öcsém meggybora megér egy postot.


Az egy olyan ital, ami a nap felé tartva egészen mélybordó színű, árnyékban szinte fekete. Ha megmozgatod a pohárban, úgy tűnik, mintha lassabban folyna, mint azt a fizika törvényei előírják, ahol pedig megfordul, olajos nyomot hagy maga után.
Na és az illata! Igazi cherry. Mintha egy gyümölccsel teli hordóban ülnél és ott szívnád magadba. Hadd ne mondjam ezek után, hogy az íze is fennséges, szinte alig alkoholnak érezhető nedű.
Kellemes, pilledős hangulatot csinál.


Remek bor!
Az a legremekebb benne, mikor arra iszunk belőle, hogy éppen szinte napra pontosan egy év késéssel végre elindult Öcsém üzeme.
Egy éve tartó küzdelem után végre elkezd folyni a présből a jövője, a családja biztonsága és az álmai.
Azt hiszem, sokan feladták volna a helyében. Képzeld csak el, mikor az ország minden olyan szakembere megfordul nálad, aki ért az ilyen gépekhez, és mind csak áll, mert nem tudni, mi a baj. Működnie kellene, mégsem teszi. Vagy nem jól teszi. Jön a következő szaki, de az sem boldogul. Szétszedik, kicserélnek mindent és még mindig nem jó.
Ezt egy éven át csinálni higgadtan, kitartóan, nem bepánikolni és más utat keresni feladva mindent- ez komoly és elismerésre méltó.
Igen. Figyelgettem borozás közben, hogy neki is vannak már ősz szálak a hajában, a szakállában. Azt is tudom, hogy nem úgy alszik, mint régen, és azt is látom, hogy ez az egy év nagyon megváltoztatta őt. Nagyon sok dolog más helyre került az értékrendjében.
Más ember lett.
A bora is más. Sokkal testesebb, érettebb, zamatosabb, mint azelőtt.