Most, hogy véget ért a Sziget, eszembe jutott valami. Arra gondoltam ma reggel, hogy mikor én voltam fősulis, mennyire elterjedt dolog volt az autóstop. Ezzel a módszerrel jártunk mindenhova. Egy- egy ilyen fesztivál előtt a nagyobb útvonalakon hemzsegtek a stoposok.
Símán felvettek minket, és mi is jobbára félelem nélkül szálltunk be az autókba. Mindig összemértük a végén, hogy a társaságból ki milyen gyorsan, hány váltással ért le a célhelyre.
Általában kettesével mentünk. A legjobb a lány- lány páros volt, ez mindig sikeresnek bizonyult. A fiúknak kicsit nehezebben ment, de még az sem volt reménytelen.
Én éveken át mozogtam így az országban, és talán egyetlen meleg helyzetem volt, de szerencsére az is jól végződött... (Folyt. jobbra)

Akkor épp egyedül voltam, és fene tudja, hová mentem. Egy hatalmas kamion húzott le mellém.
Ollálááá, pompás! Ritkaság volt akkoriban egy ilyen kényelmes, tágas járműben utazni, így örültem erősen. Ráadásul külföldi, nem kell beszélgetni, ehhez nem sok kedvem volt aznap. Gondoltam én. De a dolog másképp alakult.
Szerencsétlen fiatalember nagyon akart társalogni, ami felettébb idegesítő volt, mivel egyetlen közös nyelvet sem beszéltünk. Akkor pedig, mikor beállt egy pihenőbe, már nagyon elegem volt. Szerettem volna véget vetni a közös utazásnak.
Megállította a motort, aztán halálos lassúsággal kezdett valamit szuszakolni a kocsi elejében, oldalában, tetejében. Döbbenten láttam, hogy palackot, vízmelegítőt, nescafét vesz elő, és nekilát valami gyorsbüfét összeállítani.
Basszus, sehol senki! Ha kiszállok, ki tudja, mikor jutok tovább, ez az idióta meg még a levest is megfőzi itt mindjárt! - erre gondoltam.
Nagy nehezen elkészült, töltögette a poharakat, kínált ( köszönöm, nem), kortyolgatott... aztán hirtelen letette a cuccot és a következő pillanatban már magamon találtam.
Fogalmam sincs, hogy csinálta. Valahogy átugrotta a köztünk levő könyöklős asztalt, vagy nem tudom ... egyszerűen követhetetlenül begyorsult.
Én ellöktem és a fejébe ordítottam színtiszta magyarsággal: Hülye vagy bazmeg??? Megemeltem a gyönyörű fekete bakancsomat és a combjába engedtem egy talpast. Aztán kivágtam az ajtót, lehajítottam a hátizsákomat, én meg röpültem utána.
Villámgyorsan húzott el, én meg dühödten rugdostam a zsákot ( rugdosni állati jól tudtam ) és üvöltöztem utána a semmibe: Bazmeg! Bazmegbazmeg!!! Más nem nagyon jutott eszembe.
Szinte ezzel egy időben egy újabb kamion húzott le mellém- amolyan IFA típusú köpködős szörnyeteg. Nagyon jókedvű fiú kukkantott ki belőle:
- Na mi van? Elvigyelek?
- Meg akarsz dugni?
- Szívesen, ha te is akarod- vigyorgott rám.
- Akkor felejts el! Gyalogolok.
Végül csak beszálltam azért. Elmeséltem neki az egész kávéfőzős, ugrándozós, rugdosós sztorit, ő meg vihogott jókat. Aztán dumáltunk sokat- nagyon jó fej volt, és természetesen eszébe sem jutott rám ugrani.

Nagyon sok emberrel találkoztam így. Nagyon jó volt úgy beszélgetni emberekkel, hogy tudtam, ha majd kiszállok, sose látom többé őket. Sokmindent elmeséltek nekem és én is nekik.
A stopnak sajátos hangulata van.
Kár, hogy ma már ez nem működik. Alig látsz ilyen fiatalokat az utakon, és ha igen, akkor sem mered felvenni őket. Félnek ők is, az autósok is.
Nem bíznak egymásban.
Milyen kár...