Kezdődik az iskola!
A fiúk három napja bepakolt táskával mászkálnak le s föl a házban. Még néhány simítás a tolltartókban, auzán indulhat a móka.
Fellélegeztem én is. Sikerült megőrülés nélkül átvészelni a nyári szünetet. El kell ismerni, az unalom csúnya dolgokra képes. És az utolsó hónap már nagyrészt azzal telt. Mi nem az a család vagyunk, akik a fél világot beutazzák szünetben, a maradék időben pedig táborról táborra vándoroltatják a gyerekeiket. Ez nekünk nem megy sajnos, így hát itthoni elfoglaltságokkal kell az időt tölteni. Ez pedig néhány hét után már nyomasztja a gyerekeket. A rendszertelenség, a feladat nélküliség nem épp a jó oldalukat erősíti. Mostanra a biciklik leamortizálva, egy medence rongyosra pancsolva, legószörnyek összes variációja kikísérletezve.

Akármit mondanak, ennyi szünet sok. Juthatna belőle egy pici tavaszra (úgy két hét pluszban), télre (szintén két hét még), és az őszi szünet is lehetne valamivel bővebb. Akkor a tanév sem tűnne annyira hosszúnak és fárasztónak, és a nyár sem volna olyan végeláthatatlanul hosszú. Én legalábbis ezt látom a fiúkon.