Doris naplója

Mikor még tanítottam, az egyik osztályomban volt egy kissrác.
Igazi, gyönyörűséges cigánygyerek. Olajos a bőre, hatalmas fekete szemek, göndör a haja. Egy nagyon visszafogott, szégyellős fiú volt. Nem túl okos, de tisztelettudó, csendes. Normális család, törődős anyuka... minden, ahogy kell.
Mikor végzett, évekig nem láttam, vagy esetleg csak messziről, de most két napja dolgozik már nálunk az apjával, mert ők építik át a kéményünket.
Jön- megy a házban, hordja a malteros vödröt, alig szól valamit. Mivel nem akarom zavarba hozni, nem kezdem el kérdezgetni, hogy "Árpikám, mesélj, mi van veled?", csak hagyom békében. 21 éves.
Mr. Darcy meséli ebédnél, hogy az apja súgta meg neki, hogy Árpi nagyon szomorú. Hét hónapos a babájuk, aki úgy született, hogy az agyának csak a fele működik.
Nehéz az életük, és borzalmasan szomorú.
Ez pont az, mikor valamiről nem tudsz hivatalosan, közben meg mégis, így hát nem szólhatsz, pedig annyira megölelnéd, hogy tudja, együtt érzel vele.
Szegény, szegény Árpi... annyira nem ezt érdemelte.