Vannak napok, mikor nem szabad kimászni az ágyból. Végzetes hiba, ha felhajtom a takarómat, magamra rángatom a ruháimat, és bármibe belefogok.
Ez most az. Ez az!
Szóval reggel menés, mert megbeszélés rendezvény ügyileg. Igen, bizony! Mostantól főnököm is van, meg iroda, meg hétfőn már saját íróasztal, juj! Nem volt ilyen már régen. Ehhez mérten fontos embernek érzem magam, és még a tupírozás is másképpen megy a tükör előtt. Leparkolás a helyszínen, két órás megbesz., prospektusok, ami kell. Mikor végezünk, reppenek a liftbe. Már akkor érzem, hogy valami nem az, ami. A lift félelmetes. Úgy az ötödik emelet táján van egy furcsa hang... egy olyan, mintha a kötél akarna megszakadni, vagy nem tudom...úgy nyikorog és visszhangzik, hogy pont egy horrorfilmbe képzelem magam tőle. Ez vele a negyedik utam, de nem tudom megszokni. Mikor hallom, a gyomrom összerándul, és kihűlnek a kezeim.
Amúgy is a lift nehéz ügy. Szelíd fóbia, amit még fegyelmezetten lehet viselni, de közben belül szétfeszít. Ez a hang már sok. Nézem a vészjelzőt, és megállítani szeretném a fülkét. De nem tehetem, mert akkor a fiam esik pánikba, aki velem van, és akinek minden idegszála belefonódik az enyémbe, így a félelmem, a bánatom, az örömöm sokszorosan csapódik le benne. Így hát állok és reménykedek, hogy ezúttal sem csapódunk az aknába.
A kocsim kis piros tasakkal fogad. Remek. A parkolójegyem túlléptem. Benne csekk, 2000 Ft. A legjobbkor. Most fizettem be minden pénzünket bankoknak, szolgáltatóknak. 2000 ma annyi, mint jobb időkben 50 lenne.
Elmegyünk a plázába, mert hirdetik, hogy a könyvesbolt akciózik, a gyerek pedig szeretne vásárolni. Nem játékot kér, nem édességet... nem, nem, könyvet kér, s én bizakodom, hogy sikerül is találni valamit neki. Hát nem. Ne gondolja senki, hogy olyat akcióznak, ami érdeklődésre tarthat számot, vagy olyat, aminek nincs megfizethetetlenül magas ára még így is.
Látom a csalódott arcát, és bele tudnék vágni a polcokba, hogy ilyen szar minden. Miért nem pakolhatom meg egyszer a kosarat könyvekkel? Számolatlanul, csak éppen úgy válogatva, ahogy a szívem, az ő szíve diktálja. Az övé, aki tíz éves, és nem cukorkát, divatos cuccot kér, hanem könyvet.
Szótlanul a liftbe szállunk. Az agyam lázasan forog, dohog, amíg leérünk a parkolószintre. Csak annyit tudok mondani: sajnálom.
Kopog a cipőm a félhomályban. Sok a beugró, a folyosó. Kb. két perc alatt tudatosul bennem, hogy fogalmam sincs, hol vagyok. Keressük az autót, keringünk jobbra- balra, a kopogás szaporább.
Őrzöm a nyugalmam, de dühös vagyok. Keresek... megint keresek. Az egész életem keresgéléssel telik. Miért nem találok már valamit meg csak úgy egyszerűen és azonnal??? ... P3- mas szint, nincs sehol. Hopp, lehet, hogy a kettesen vagyunk. Vissza. Keresem tovább, közben a könyveken gondolkodom, a gyereken; azon, hogy mikor lesz ez más másképp.
Mindent bejárunk, de hiába. Az autó sehol. Kezdek ideges lenni, fiamra átragad, csak azt hajtogatja: nem tudják ellopni, ugye?
Nem persze (dehogynem).
Már a sírás kerülget, a kezem remeg, le újra a 3- masra, lift nem kell, az lassúbb. Futok körbe, nézek, már nem érdekelnek a könyvek, a pánik kezd eluralkodni rajtam. Semmi. Vissza kettes. Semmi.
Aztán megállok.
- Ha van P3 és P2, akkor kell lennie P1- nek is, ugye?
- Talán. Igen. Nézzük meg!- ez a gyerek.
Be a liftbe, fel két emelet. És tényleg. Ott még van egy parkolószint, csak én nem láttam, nem gondoltam, mert a fejem már megint másutt, és máshogy... őrület. Egyszer a gondolataim fognak legyilkolni.
Persze az autó érintetlenül vár minket, bent az ablakban a reggeli piros tasak. Már örülök, hogy ennyivel megúsztam, mert érzem, hogy többet is veszíthettem volna.
Sírni volna jó.

Nagyon vidám is lehetne ez a történet, nagyon mókásan is meg tudtam volna írni, de nem ment. Volt olyan pillanat, ami szomorú volt, ami dühítő volt, máskor tehetetlennek és bezártnak éreztem magam, és volt olyan, ami halálosan rémisztő volt. Vicces semmiképpen. Volt ma sok jó is, de arra már alig emlékszem, mert sokkal jobban fájt mindaz, ami itt van a fejemben.
Jó szar nap volt ez. Nem is segíthet más rajta, csak egy kis sós mogyoró, és egy egészen mély sóhaj egy extra szuper numera után.