Imádom az álló szoláriumot! A fejem fölött van mindig egy kapaszkodó, az agyamba ordít bele a zene, és én táncolok a kék fényben.
Egy színpadra képzelem magam. Lent tátott szájjal bámulnak, tapsolnak, én pedig forgok, pörgök a rúdon egy szál semmiben.
Van rá hat percem, hogy lazítsak, és kitáncoljam magam itt, a láthatatlan rajongók előtt.
De mi van akkor, ha nem csak fantáziálás az, hogy titkos kamerákon át figyelik a szoláriumban ugrándozó nőciket???